Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétszeresére emelkedik a gázár Oroszországban

Oroszországban 2010-ig megkétszereződik a földgáz ára a belföldi fogyasztók számára, mondta az orosz gazdasági és kereskedelmi miniszter Moszkvában. Szavai szerint ennek legfőbb oka, hogy a Gazprom egyelőre nem tudja garantálni a kitermelés növelését a 2011 utáni időszakban.


Dátum: 2007-03-02 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:37.543478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


German Gref tájékoztatása szerint a minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy 2008-ban 25 százalékkal, majd a következő években 27,7-27,7 százalékkal emelkedjék a földgáz hatósági ára. Ezzel az ár körülbelül 100 dollárra nőne ezer köbméterenként a jelenlegi 52 dollárról. A gazdasági miniszter utalt arra, hogy a Gazprom 2011-ig tudja garantálni a kitermelés növelését, utána azonban hiányt jósol a gázmonopólium a belföldi piacon. Ugyanakkor a Gazprom még mindig nem dolgozta ki fejlesztési terveit, miközben vezetői folyton azt hangoztatják, hogy eleget tudnak tenni valamennyi jövőbeli kötelezettségüknek.

Az energiaügyi minisztérium korábban azt a véleményét hangoztatta, hogy az áremelés ösztönözni fogja a független termelőket a többtermelésre, 2010-ben már a hazai ipari gázfelhasználás 45-50 százalékát szállíthatják a mostani 29-35 százalék helyett, és így a Gazpromnak több marad majd exportra. A Gazprom tavaly év végén jelezte, hogy az idén rekordárat kér Európától. A Gazprom az európaiaktól 293 dollárt - a tavalyi átlagnál 17,2 százalékkal többet kér ezer köbméterenként. Ukrajna a korábbi 95 dollár helyett 130 dollárt fizet a földgázért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek