Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújította együttműködési megállapodását Arad és Békés megye

Megújított együttműködési megállapodást írt alá pénteken a soros közgyűlés keretében Domokos László, a házigazda Békés megye és Iosif Matula, Arad megye elnöke.


Dátum: 2007-03-02 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:40.010512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Békés megye és a romániai Arad megye kapcsolata az 1980-as évek elejére vezethető vissza, s az átalakuló körülményekhez és elvárásokhoz igazodva 2003 decemberében az együttműködési megállapodást egyszer már megújították. "Az eltelt időszak változásai, Románia csatlakozása az Európai Unióhoz, valamint a 2007 és 2013 között időszakban megnyíló lehetőségek szükségessé teszik a megállapodás felülvizsgálatát és megújítását, melyre mind Békés, mind Arad megye részéről megvolt a szándék" - fogalmazott a közgyűlésen Domokos László, majd arra emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban az Interreg III/A program keretében jelentős közös projektek születtek, a 2007-től induló új típusú együttműködés pedig még nagyobb hangsúlyt fektet a szorosabb és intenzívebb partnerségre.

Iosif Matula a megállapodás aláírását megelőzően hangsúlyozta: a két megye hasonló helyzetben van, problémáik nagyrészt megegyeznek, de az Arad megyeiek nem titkoltan segítséget, információkat, támogatást is várnak az európai uniós szokásokat már jól ismerő Békés megyei vezetőktől. A közös projektek, gazdasági, kulturális vagy akár sportkapcsolatok ez idáig is élők voltak a két megye lakosai között, a határ menti települések polgármestereinek kapcsolatai pedig példaértékűek - emelte ki Arad megye elnöke. Iosif Matula a konkrét tervek közül kiemelte az infrastruktúra, az úthálózat közös fejlesztését, hiszen - mint mondta - az Európai Unióban a határok már csupán adminisztrációs pontokat jelentenek, de útjaink, feladataink közösek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek