Vizitdíj: még a fogyatékosoktól is elszedik a pénzt
Hiába állítja az Egészségügyi Minisztérium, hogy nem kell vizitdíjat fizetniük a bentlakásos szociális intézmények lakóinak, mert a nem egyértelmű szabályozás miatt olyanoktól is beszedik a 300 forintokat, akiktől nem kellene. Ápoltnak és orvosnak egyaránt kellemetlen a helyzet.
Dátum: 2007-03-02 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:40.608334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ellentmondásos helyzeteket teremt a vizitdíj bevezetése. A korábbi gyakorlaton "javítani" akaró kezdeményezés, úgy tűnik, csak tovább bonyolította az egyre átláthatatlanabb struktúrát.
Hazug és előkészítetlen körülmények között vezették be a vizitdíjat - jelentette ki Endrődi Zsuzsa, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat igazgatója. Mint mondta: a szeretetszolgálat tíz bentlakásos szociális intézményt működtet, amelyek több mint 800 embert látnak el.
Az igazgató felhívta az MNO figyelmét arra, hogy bár az Egészségügyi Minisztérium korábban (jelenleg is így olvasható a honlapjukon) azt hirdette: a bentlakásos szociális intézménynek lakóinak nem kell vizitdíjat fizetniük az intézmény által fizetett orvosnak, később az általa vezetett intézmények több olyan dokumentumot is kaptak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, amelyek viszont ennek az ellenkezőjét sugallják. - Igazából egy orvosunknak sem teljesen világos, hogy kell vagy sem vizitdíjat kérniük, ezért mindenki saját belátása szerint dönt: van aki tiltakozásul nem hajlandó fizettetni a betegeket, ám van olyan orvos is, aki nem mer ellentmondani a rendeletnek - mondta Endrődi Zsuzsa. Hozzátette: az egészben az a legrosszabb, hogy az idős, sok esetben fogyatékos betegeknek nem csupán a 300 forintos vizitdíjat kell megfizetniünk, hanem sok esetben ennek a dupláját, hiszen az intézmény orvosa nem automatikusan a háziorvosuk is, így dupla díjat kell szednie.
Úgy tűnik, nem csak az egyházi fenntartású szociális intézményeknél nem tisztázódott a kérdés. A HírTV értesülése szerint több baranyai szociális otthonban is másként értelmezik a vizitdíj beszedését. A jogértelmezési anomáliák miatt a pécsi Malomvölgyi Szociális Otthonban speciális helyzet van. Az otthonban rendelőt tart fent egy háziorvos, akinek körzetébe így az intézmény összes lakója beletartozik. Ezért betegeitől vizitdíjat szed. A háziorvos ezen túl azonban szerződéses munkaviszonyban áll az intézménnyel is, ami viszont kizárná a vizitdíj szedését. Az otthonban dolgozó háziorvos a HírTV kérdésére nem tudta megmondani, hogy ebben a helyzetben ki hogy dönt.
Az egyedinek számító közel félszáz fős intézményben a törvény szerint a háziorvoson kívül egy főállású orvost is alkalmazni kell. Ennek alapján az otthonban egy sebész-ortopéd szakorvos is dolgozik. Ő közalkalmazott, csak a bentlakókat kell ellátnia. Törvényes esetben nem kérhet vizitdíjat betegeitől, egyes esetekben mégis megteszi.
A HírTv azonban talált olyan idősek otthonát a megyében, ahol viszont hasonló helyzetben egyáltalán nem fizetnek a betegek vizitdíjat.
MNO - fidesz.hu