Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány nemzetközi hazudozó lett

A szocialistáknak mindig az az utolsó eszközük, hogy antiszemitának nevezik a politikai ellenfelüket - reagált Répássy Róbert a The Timesban megjelent Gyurcsány Ferenccel készült interjúra. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az InfoRádióban elmondta: a Fidesz nem vállal érdekközösséget az antiszemitákkal, tehát Gyurcsány Ferenc hazudott a The Timesnak, és azon keresztül az egész világnak.


Dátum: 2007-03-02 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:40.932340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Gyurcsány Ferenc a The Timesnak adott interjúban azt állítja, a Fidesz érdekközösségben áll a szélsőjobboldali antiszemita erőkkel. Hogyan reagálnak erre a kijelentésre?

- A szocialistáknak mindig ez az utolsó eszközük, hogy antiszemitának nevezik a politikai ellenfelüket, amikor saját népszerűségük a mélyponton van. Gyurcsány Ferencről tudható, hogy nemzetközi hazudozó lett, hiszen a "Hazugság Openen" nyolcadik helyet szerzett. Szomorú, hogy a külföldi sajtóban is a magyar kormányfőn röhögött a fél világ, amikor kiderült róla, hogy hazudott a népének.

- Gyurcsány Ferenc az interjúban leginkább azt kifogásolja, hogy egy Kossuth téri rendezvényen a tüntetők egy része felolvasott egy névsort a feltételezetten zsidó származású politikusokról, majd egy órával később a Fidesz politikusai felléptek ugyanarra a színpadra, de nem határolódtak el ettől. Miért nem történt ez meg?

- Gyurcsány Ferenc ebben az interjúban is hazudik. Nem azon a színpadon történt a Fidesz politikusainak a fellépése, és különösen nem abból az apropóból, mert felolvastak bizonyos neveket. A Fidesz egyik politikusa éppen arra intette az egybegyűlteket, hogy az erőszak nem jó válasz a hazugságra, éppen a békés gyülekezésre hívta fel a jelenlévőket. Tehát Gyurcsány Ferenc több szempontból is hazudik, amikor azt állítja, hogy Fidesz közösséget vállalt volna ezekkel az akciókkal.

- A kormányfő azt mondja az interjúban, hogy az Árpád-sávos zászló alatt magyar zsidók ezreit hurcolták el Auschwitzba. Mi erről a Fidesz álláspontja?

- Gyurcsány Ferenc egy történelmi szimbólumot szándékosan félreértelmez, hiszen a nyilaskeresztes zászlónak a nyilaskereszt volt a lényege, ez fejezi ki az önkényuralmi jelképet. A nyilaskereszttől megszabadított történelmi zászló az Árpád-sávos zászló. Hogy mennyire legális az Árpád-sávos zászló vagy címer használata, azt mutatja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnak a címerében is megjelenik.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek