Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Petrétei beperelte Orbán Viktort: tiltakoznak a jogvédők

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy Petrétei József igazságügy-miniszter polgári peres eljárást indít Orbán Viktor ellen - tájékoztatta a jogvédő szervezet pénteken a távirati irodát.


Dátum: 2007-03-02 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:43.054665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A TASZ szerint a közintézmények jó hírneve értelmezhetetlen kategória. "A közintézmények jó hírnevét nem a mások véleménynyilvánítási szabadságát perekkel vagy büntetőeljárásokkal korlátozni kívánók védhetik meg, hanem maguk a közintézmények" - fogalmazott a szervezet közleményében, hozzáfűzve, hogy ez nem jogi eljárásokkal, hanem megfelelő, diszkriminációmentes, valamint magas színvonalú szolgáltatások nyújtásával érhető el. A közintézmények - a jogalkalmazó szervek, a rendőrség, továbbá a kormány - munkájának kritizálhatósága a nyitott társadalom és a működő demokrácia egyik alapfeltétele - folytatta a TASZ.

Hangsúlyozták azt is, hogy a rend őreinek jó hírnevét nem Orbán Viktor nyilatkozata sérti, hanem az a tény, hogy négy hónappal a tavaly őszi események után "sem rendőri vezetők, sem a rendőrség felügyeletével megbízott személyek nem neveztek meg felelősöket, és nem vontak le személyi konzekvenciákat a nyilvánvaló szakmai hibákat, és a dokumentált túlkapásokat illetően".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek