Európa lakossága 30 millióval fog csökkeni
Az Európai Unió 27 tagországának jelenleg 500 millió lakosa van, ám 2050-re ez az adat 470 millióra esik vissza - hívta fel a figyelmet Szájer József a Szabad Európa Vitanapok demográfiával foglakozó konferenciáján.
Dátum: 2007-03-02 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:44.532980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, a népesség fogyása nem magyar jelenség, hanem nemzetközi trend, ami számos európai uniós országot jellemez. Szájer, rámutatott arra is, minél előbb ki kell jelölni az irányokat, melyen el kell indulni. A fideszes politikus a bevándorlás kérdéséről azt mondta: Európának e téren komoly tapasztalatai vannak, amit hasznosítani kell. Úgy vélte, Magyarországnak nem azt az utat kell választani, amit a nyugat-európai országok folytattak az 1960-as, 1970-es években.
Szájer szólt a nyugdíjkorhatár felemelésének lehetőségéről is. Mint fogalmazott, nem szabad a jelenlegi rendszert megváltoztatni. "Morálisan elfogadhatatlan lenne" - húzta alá.
Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdéshez differenciált megközelítéssel kell közeledni. "Nincs egy megoldás" - ismerte el, kiemelve: a KDNP családi adózása is jó javaslat, de ez csak egyik eleme a megoldásnak.
fidesz.hu