A francia külügyminiszter szerint Irak közel áll a széthulláshoz
Philippe Douste-Blazy pénteken, Hamad bin Dzsaszim bin Dzsabir asz-Szani katari külügyminiszterrel közösen tartott párizsi sajtóértekezletén fejtette ki ezt a véleményét, hozzátéve, hogy "az egyetlen megoldást az jelentheti, ha 2008-ra kivonják a nemzetközi erőket az arab országból".
Dátum: 2007-03-02 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:45.124432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta, hogy addig feltétlenül helyre kell állítani a törvényességet Irakban, mert az ország helyzete destabilizálja az egész térséget.
Franciaország hangosan ellenezte annak idején az amerikai vezetéssel indított iraki háborút, és többször sürgette már Washingtont, hogy közölje az amerikai csapatok teljes kivonásának időpontját. Dominique de Villepin miniszterelnök, aki a külügyi tárcát birtokolta az iraki háború idején, azt mondta a múlt hónapban, hogy az Egyesült Államok kudarcot vallott Irakban, és az amerikai csapatok iraki jelenlétében jelölte meg az arab országban uralkodó zavaros állapotok fő okát.
MTI - fidesz.hu