Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzhiány miatt érkeznek később a mentőhelikopterek

A többi között a kórházrendszer átalakításához szükséges pluszforrások miatt elhalasztják két új mentőhelikopter átvételét - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.


Dátum: 2007-03-02 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:45.424793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Győrffi Pál az InfoRádióban úgy fogalmazott: az egészségügyi tárca arra kérte a közbeszerzési eljáráson nyertes osztrák céget, hogy a tervezett márciusi időpont helyett később küldjék el a gépeket.

A szóvivő hozzátette: várhatóan egy éven belül állnak majd munkába a helikopterek. Győrffi Pál arról is beszélt, hogy a gépek érkezésének elhalasztása azért is célszerű, mert így már az új légimentési rendszerhez csatlakozhatnak majd.

A szóvivő alaptalannak tartotta azokat sajtóértesüléseket, amelyek szerint a délkelet-magyarországi régió légimentés nélkül marad. Mint mondta: szükség esetén több vidéki város, így Debrecen és a Budaörs gépei is mozgosíthatók.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek