Demonstrációt tartottak a kórház megmentéséért Balassagyarmaton
Mintegy 1.200 ember tüntetett a városi kórház megmentéséért pénteken Balassagyarmaton; a demonstráción a polgármester bejelentette: hétfőn viszi el az Egészségügyi Minisztériumba az összegyűjtött tiltakozó aláírásokat.
Dátum: 2007-03-02 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:45.728534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezetés azért szervezte a megmozdulást, mert míg az egészségügyi miniszter januárban 417 aktív ágyat ajánlott Balassagyarmatnak, addig Lovasberényben már 329 ágyról született megegyezés, ez pedig 192-vel kevesebb a jelenleginél. Medvácz Lajos (Fidesz) polgármester a demonstráción elmondta: nővérek, ápolók, orvosok, műtősök munkahelyei szűnnek meg, nő a sorbanállás, eltolódnak műtétek, vizsgálatok, túlterheltség lesz a sürgősségi ellátáson, bizonyos műtétekért pedig Miskolcra kell utazni, ha ez marad a végleges helyzet.
"18 alkalommal tárgyaltam miniszterrel, államtitkárokkal, kórházfenntartókkal, kórházigazgatókkal, a regionális tanács felelős szakembereivel Miskolcon, Budapesten, Hatvanban, Salgótarjánban, Balassagyarmaton. Tizennyolcszor alkudtam, és elfogadtam egy ajánlatot, mint kiderült, teljesen feleslegesen, mert a végső döntést Lovasberényben Dóra Ottó és Ercsényi Ferenc salgótarjáni önkormányzati képviselők hozták meg, akik se politikussal, se szakemberrel nem konzultáltak" - fogalmazott. Ennek kapcsán a polgármester azt a kérdést is feltette, hogyan lehet az, hogy amikor szocialista kormány van hatalmon, Balassagyarmatról mindig a salgótarjániak döntenek. Balassagyarmat polgármestere a Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseire utalva azt is elmondta: ma nem a baloldal és a jobboldal küzd egymással, hanem a kormány üzent hadat a társadalomnak.
A demonstráción a kórházvezetés, az orvosok és a szakdolgozók képviseletében felszólalt Szabó Géza főigazgató, Frankfurter Zsuzsanna szakorvos és Horváthné Király Valéria, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara helyi vezetője is.
Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy sikertelenül kezdeményezte a kórház súlyponti intézménnyé alakítását, noha a balassagyarmati kórház a váci és a salgótarjáni kórháztól is 50-50 kilométerre van.
Balassagyarmat vezetői a demonstráció szervezésével párhuzamosan aláírásgyűjtést is meghirdettek. A polgármester bejelentette, hétfőn elviszi az íveket az Egészségügyi Minisztériumba, "hátha végre szóba áll vele valamelyik minisztériumi illetékes", a tárca vezetőjének február 14-én postázott levelére ugyanis még választ sem kapott.
MTI - fidesz.hu