Petrétei pert indít Orbán Viktor ellen, a TASZ tiltakozik
Személyiségi jogi pert indít az igazságügyi és rendészeti miniszter Orbán Viktor ellen - tájékoztatta az MTI-t a tárca sajtóosztálya pénteken. A TASZ jogvédő szervezet tiltakozik, szerintük nem Orbán Viktor nyilatkozata sérti a rendőrséget, hanem az a tény, hogy 4 hónappal a 2006. őszi események után sem rendőri vezetők, sem a rendőrség felügyeletével megbízott személyek nem neveztek meg felelősöket.
Dátum: 2007-03-03 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:48.472030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Orbán Viktor valótlan állításaival a jogállamiság alapvető értékeinek semmibevételét rója fel a kormányzatnak a tárca szerint. Ez olyan súlyos, a kormány és a rendőrség iránti bizalom megingatására alkalmas vád, amellyel szemben a kormány rendészetért felelős tagja indokoltnak és szükségesnek tartja a jogi úton történő igényérvényesítést" - tartalmazza a közlemény.
Mint ismert, a Fidesz elnöke többször hangsúlyozta: az a véleménye, hogy Magyarországon 2006. október 23-án a rendőrség "politikai nyomásra és utasításra hajtott végre saját polgáraival szemben brutális rendőri akciókat".
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium korábban ugyanezért a kijelentésért három napon belüli bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort, aki erre nem volt hajlandó. A tárca erre azt nyilatkozta: meggondolja, mit tegyen ezek után.
A TASZ tiltakozik a feljelentés miatt
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy Petrétei József igazságügy-miniszter a mai napon polgári peres eljárást indított Orbán Viktor ellen.
A TASZ mind a miniszter korábbi, perrel való fenyegetését, mind a perindítást elutasítja, tekintettel arra, hogy a szervezet következetes álláspontja szerint a közintézmények jó hírneve értelmezhetetlen kategória. A TASZ korábban is kifejtett álláspontja szerint a közintézmények jó hírnevét nem a mások véleménynyilvánítási szabadságát perekkel vagy büntetőeljárásokkal korlátozni kívánók védhetik meg, hanem maguk a közintézmények - de az utóbbiak sem jogi eljárásokkal, hanem megfelelő, diszkriminációmentes és magas színvonalú szolgáltatások nyújtásával.
A közintézmények - így a jogalkalmazó szervek, a rendőrség és természetesen a kormány - munkájának kritizálhatósága a nyitott társadalom és a működő demokrácia egyik alapfeltétele. A TASZ álláspontja szerint attól, hogy egy munkáját végző országgyűlési képviselőt véleménye hangoztatása miatt a Magyar Köztársaság egy minisztere beperel, nem lesz sem jobb, sem erősebb a hazai demokrácia, és nem lesz megbecsültebb a rendőrség sem. A rend őreinek jó hírnevét a kérdéssel kapcsolatban a TASZ álláspontja szerint nem Orbán Viktor nyilatkozata sérti, hanem az a tény, hogy 4 hónappal a 2006. őszi események után sem rendőri vezetők, sem a rendőrség felügyeletével megbízott személyek nem neveztek meg felelősöket, és nem vontak le személyi konzekvenciákat a nyilvánvaló szakmai hibákat, és a dokumentált túlkapásokat illetően.
MNO - fidesz.hu