Navracsics Tibor: Mi lett volna, ha kormánytagok is részt vettek volna a konferencián?
Ha Gyurcsány Ferencet hívtuk volna erre a konferenciára, valószínűleg kordonokat hozott volna, néhány gumilövedéket, illetve szemmagasságban kilőtt könnygázgránátokat - mondta el Navracsics Tibor.
Dátum: 2007-03-03 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:54.057242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha Molnár Lajost hívtuk volna el, akkor valószínűleg ő vizitdíjat hozott volna magával, vizitdíj-automatát, itt letette volna az előtérben, és Önöknek ahhoz, hogy ide bejöjjenek, valószínűleg 300 forintot le kellett volna szurkolni csak azért, hogy csökkentsük az indokolatlan előadóvendég-találkozások számát, hiszen a vizitdíjnak ugye ez az elsődleges funkciója, mint megtudtuk.
Arra is gondoltam még, hogy ha Kóka Jánost hívtuk volna el, akkor ő lehet, hogy ő néhány vasúti sínt hozott volna magával. Ugyanis a mai nap az a nap - Önök is tudják -, amikor az ország számos pontján búcsúvonat-járatok indulnak, olyan vonatjáratok, amelyek falvakat, térségeket vágnak el a külvilágtól, nehezítve és rontva az életminőséget, elvéve életesélyeket. Persze mindenki abban a reményben száll fel a vonatra, hogy a kormányzati ígéreteknek megfelelően itt csak ideiglenes felfüggesztésről van szó, de én emlékszem arra az időszakra, amikor 1989-ben, talán januárban vagy februárban, Lenin szobrát elvitték a Felvonulási térről - a hivatalos indokolás úgy hangzott, hogy nem leszerelik a szobrot, hanem csak elviszik karbantartásra. Nos, azóta sem láttuk viszont, én attól félek egyébként, hogy a vasútvonalakkal is ez lesz a helyzet, azt mondják, hogy nem megszüntetik, hanem felfüggesztik, de valójában nagyon komoly a veszély, hogy soha nem látunk már vonatokat közlekedni ezeken a vasútvonalakon.
Én azt hiszem, hogy bár véletlen egybeesés, de az, hogy a mai nap van ez a konferencia az életminőségről, azon a napon, amikor többszáz kilométer vasútvonalon szűnik meg a személyszállítás, ez jó jelzés és jó különbségtétel arra, hogy mi mit gondolunk az életminőségről, és ők mit gondolnak az életminőségről.
A Jövőnk című vitasorozat második állomását zárjuk most le, természetesen ahogy az Igazságosságnál is volt, nem végérvényesen, hiszen a Jövőnk műhely most látható majd és most beszámoló tagjai folytatják a munkát Életminőség témakörben is. Mi pedig márciusban a fókuszt átvisszük a Közszolgáltatások témakörére.
Köszönöm Önöknek, hogy soha nem látott és egyre emelkedő számban látogatják a jovonk.hu honlapunkat, és hozzászólnak a vitához. Értékes és nagyon fontos hozzászólások ezek, akár videoüzenetben, akár interjúban, akár írásos hozzászólásban, akár még úgy is, hogy ha valaki egyébként aktívan nem szólt hozzá, de eljön egy-egy rendezvényünkre, eljön egy-egy konferenciánkra, nagyon fontos bátorítás, nagyon fontos ösztönzés ez nekünk.
Köszönöm szépen, hogy ilyen szép számban itt vannak.
Köszönöm szépen Bús Balázs polgármester úrnak, hogy Láng Zsolt után most ő, a III. kerület polgármestere lát minket vendégül. Ez is mutatja, hogy közösség vagyunk, tudunk egymásnak segíteni, egymás segítségére sietni. Mi is igyekszünk természetesen a magunk módján segíteni azoknak a helyi közösségeknek, akik vállalják a velünk való szimpátiát, velünk azonos értékeket vallanak, és azonos értékek mentén politizálnak, és nagyon örülünk neki, ha ők is segítenek nekünk.
Rövidre fogva a köszöntőt, köszöntöm Önöket sok szeretettel, és kezdődjék meg az Életminőségről szóló konferenciánk, remélem lesz legalább akkora sikere, mint az Igazságosságé volt a múltkor.
Köszönöm szépen, hogy eljöttek.
fidesz.hu