Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem szól bele abba, hogy ki, hol mond beszédet március 15-én

A Fidesz őszintén reméli, hogy a hatalom nem arra használja fel az ünnepet, hogy brutális rendőrtámadást vezényeljen a békés megemlékezők ellen.


Dátum: 2007-03-03 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:57.169519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédet mond március 15-én az esti gálaműsor előtt a Művészetek Palotájában - közölte a Kormányszóvivői Iroda szombaton. Gyurcsány továbbra is mértéktartásra kéri a politikusokat és ő maga is mértéktartó lesz, de ez nem némaságot jelent - hangsúlyozta a távirati irodának a Kormányszóvivői Iroda.

Az MTI információi szerint a miniszterelnök ott lesz a Kossuth téri zászlófelvonáson és a Nemzeti Múzeum előtti megemlékezésen is. A kormányfőn kívül a nemzeti ünnepen több vezető szocialista politikus, illetve kormánytag mond beszédet, elsősorban vidéki városokban.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a hírre reagálva azt közölte: a Fidesz nem szól bele abba, hogy ki, hol ünnepel vagy ki, hol mond beszédet március 15-én, viszont azt "őszintén reméli, hogy a hatalom nem arra használja fel az ünnepet, hogy brutális rendőrtámadást vezényeljen a békés megemlékezők ellen".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek