Összegzés a fidesz.hu életminőséggel kapcsolatos fórumáról
A Jövőnk vitasorozattal párhuzamosan nemcsak a jovonk.hu honlapon, de a fidesz.hu fórumában is elmondhatják véleményüket az érdeklődők az éppen tárgyalt kérdéskörről. Februárban az életminőséggel kapcsolatban osztották meg velünk nézeteiket hozzászólóink, ezek közül gyűjtöttünk csokorba néhányat.
Dátum: 2007-03-03 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:43:59.291492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fórumozók egyetértenek abban, hogy az életminőség nem anyagi kérdés. Ugyanakkor jól látják, hogy szoros összefüggésben van az ország és az ország polgárainak jólétével.
"Ha magas az életszínvonal az azt jelenti, hogy jól keresünk, ha jól keresünk, van mit és van miből adózni. Ha van pénz a zsebemben jól érzem magam. Ha van pénze az államnak, van megfelelő oktatás, egészségügyi ellátás, a kultúrára is lenne pénzünk, időnk. Sajnos pénz nélkül csak a stressz marad..."
Az életminőség részeként említik az egészségügyet, az oktatást, a környezet-és természetvédelmet. Hangsúlyt kapott több bejegyzésben a fiatalok életlehetőségeinek javítása, hiszen a biztató perspektíva az átmenetinek tekinthető bizonytalanság elviselését is könnyebbé teszi.
"... tapasztalatom szerint a 18 és ehhez közeli korosztály csak kilincsel a munkaerőpiacon, tehát járulékfizetést nem tud teljesiteni, pedig szeretne! A be nem jelentett foglalkoztatást kellene megszüntetni, aminek ők a legnagyobb szenvedő alanyai, mert gyed-et sem kapnak ha gyermeket vállalnak, és a nyugdíjárulék fizetés elkerülésével szolgálati időt sem szereznek, ami később számukra probléma, most pedig a járulék be nem fizetése az egész társadalomé. És még ezer következmény. A fiatalok óriási hátrányban élnek ma Magyarországon. Erre kell megoldás."
Nagy a média felelőssége, hiszen egy látszatvilágot állít példaként a fiatalok elé, amely tökéletesnek túnő gazdagságával vonzó, és egyben irigységet, elégedetlenséget is ébreszt a fiatalokban, szellemi és morális értéktelenségével pedig igénytelenné, felelőtlenné teszi őket.
"Az elfogadható életminőséghez való visszatérés egyik legfontosabb tennivalója szerintem az, hogy a szülők foglalkozzanak sokkal többet a gyermekeikkel (mert ők jelentik a jövőt), és mentsék meg őket ettől a tudatos butítástól. Születésük pillanatától tanítsák meg nekik, hogy mi a jó és mi a rossz, ne engedjék hogy ez a liberális maszatolás, ami egyben erkölcsi felmentés is sok rossz alól (pl. az a kapitális hazugság, hogy a könnyű drog nem árt!), igénytelenné tegye őket, akikkel aztán mindent meg lehet "etetni". S csak ez után érdemes minden mással foglalkozni."
Az életminőséghez szorosan hozzákapcsolják a család és a kisközösségek megerősítését, ami jelzi, hogy a fórumozók zöme nem az egyéni boldogulás szinonímájaként kezeli a felvetett problémát.
fidesz.hu