Kivégzett iraki rendőrök az interneten
Az iraki belügyminisztérium tizennyolc munkatársának a kivégzéséről tett fel az internetre egy 3 perces videofilmet az Iraki Iszlám Állam nevű iraki terrorcsoport. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-04 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:00.163553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 14 rendőr és 4 civil a héten tűntek el, és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő csoport már korábban jelezte, hogy kivégzi túszait. A felsorakoztatott, térdre kényszerített, befedett szemű és hátrakötött kezű áldozatokkal lőfegyverrel végeztek.
Eközben férfihangok közölték azt, amit a túszejtők már korábban is jeleztek, vagyis, hogy a síita belügyi alkalmazottakat egy szunnita nő megerőszakolása miatti bosszúból ölik meg.
A kivégzettek közül 14 holttestét már két napja megtalálták a Bagdadtól északkeletre fekvő Dijála tartományban.
A felvétel hitelességét egyelőre vizsgálják.
MTI - fidesz.hu