Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína 17,8 százalékkal növeli katonai költségvetését

Közel tizennyolc százalékkal növekszik 2007-ben a kínai katonai költségvetés - közölte vasárnap az ország törvényhozásának szóvivője. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-04 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:04.469525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csiang En-csu (Jiang Enzhu) elmondta: a mintegy 44, 9 milliárd dolláros költségvetés jó részét a bérek emelésére, valamint a fegyverzetek korszerűsítésére fordítják, hogy növeljék a hadsereg "védelmi képességét".

A szóvivő elmondta, hogy Kína elkötelezett a fejlődés békés útja mellett. Nincs szándékában fegyverkezési versenybe kezdeni egyetlen országgal sem, és veszélyt sem jelent más országokra.

Kína, amelynek 2,3 millió fős hadserege a világon a legnagyobb, tavaly az előző évhez képest 14,7 százalékkal növelte védelmi költségvetését. Pekinget leginkább azért érik külföldi bírálatok, mert nem áttekinthetőek katonai kiadásai. Az amerikai védelmi minisztérium szerint az ázsiai ország sokkal többet költ hadseregére a katonai költségvetésben megjelöltnél, mert abban nem szerepelnek a fegyvervásárlásokra és más kulcsfontosságú célokra fordított összegek.

Az Egyesült Államok az október 1-jén kezdődött 2007-es költségvetési évben 532,8 milliárd dollárt fordít védelmi célokra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek