Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Radikális kormányátalakítás Irakban?

Két héten belül átalakítja kormányát Núri al-Máliki iraki miniszterelnök, bizonyítandó, hogy kabinetje elszánta magát a biztonság megszilárdítására, egyúttal vádat akar emelni a szélsőséges erőkhöz kapcsolódó politikai személyek ellen. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-04 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:05.454490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő vasárnap az amerikai hírügynökségnek adott interjúban hangoztatta, hogy az átalakítással megváltozik a kabinet struktúrája. Ez feltehetően a 39 miniszterből álló testület megerősítését és karcsúsítását jelenti majd. A kormányfő arról nem szólt, hogy hány minisztertől venne búcsút.

Néhány iraki tisztviselő ugyanakkor elmondta, hogy kilenc tárca vezetője távozik. Köztük lesz az hat miniszter is, aki hűséges híve Muktada asz-Szadrnak, az Amerika-ellenes radikális síita hitszónoknak és milíciavezérnek. A hitszónok eddig Máliki szövetségesének számított.

Az Egyesült Államok már többször felszólította a miniszterelnököt, hogy szakítsa meg kapcsolatát a síita vezetővel.

A tervek szerint jövő héten Bagdadban konferenciát rendeznek az Irakkal határos államok részvételével arról, hogy miképpen szilárdítható meg az ország belső biztonsága. A találkozón jelen lesznek Irán és Szíria küldöttei mellett az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek