A minisztériumi autók eladása ócska PR-fogás
Amit ma a kormány Magyarországon művel, az kizárólag egy szűk csoport számára kedvező. Ezt a szűk csoportot pedig az állam pénzén előjogaikat kihasználva meggazdagodott emberek alkotják.
Dátum: 2007-03-04 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:05.754224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a szűk csoport az ország régóta nem látott nehéz helyzetében is kizárólag arra törekszik, hogy politikai hatalmát kihasználva újabb és újabb előjogokat, valamint újabb és újabb gazdasági javakat szerezzen.
Ezek az emberek egyáltalán nem ismerik a szolidaritás fogalmát, kapzsik és gátlástalanok. Ez a szűk réteg, melyet dúsgazdag kormánytagok vezetnek, az új arisztokrácia. Jellemző, hogy míg tandíjfizetési kötelezettséggel veszik el a jövő lehetőségét a fiataloktól, addig sok száz millióba kerülő interaktív táblákról fantáziálgatnak. Mindehhez képest mai közlésük a minisztériumi autók eladásáról sem egyéb, mint ócska, a szocialistáktól jól ismert PR-fogás.
Cser-Palkovics András
helyettes szóvivő
fidesz.hu