Az APEH szerint is képtelenség Veres János ötlete
Valószínűleg elkerülhetetlen a számviteli és az adózás rendjéről szóló törvény módosítása azután, hogy az Alkotmánybíróság a héten nem visszamenőlegesen semmisítette meg az elvárt adót mondta az APEH egy - neve említésének mellőzését kérő - szakembere. Hírextra írás.
Dátum: 2007-03-04 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:06.359364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Alkotmánybíróság kedden nem január elsejéig, a hatályba lépésig visszamenőleg törölte el az elvárt adót. Ezután a kormánynak kell döntenie arról, hogy be akarja-e hajtani az év első két hónapjára szóló adót, vagy a történtek után eltörli azt. Veres János pénteken a döntés után azt mondta: nem akarnak lemondani a körülbelül 9 milliárd forintról.
Az elvárt adót a veszteséges, vagy alig nyereséges cégeknek egy éves "elvárt" bevételük után kellett volna megfizetniük. Adószakértők szerint a két hónapra szóló kötelezettséghez a cégeknek külön mérleget kell készíteniük. A pénzügyminiszter szerint ez felesleges, 2/12 részben kell arányosítani az adókötelezettséget, és így kiszámítani a januári és februári adót.
Ez alighanem képtelenség - reagált erre az APEH szakembere. Elmondta: az idegenforgalomban, a mezőgazdaságban és más területeken jellemző, hogy a cégek az év elején alig érnek el bevételt, kiadásaik viszont nagy összegűek. Ha ez alapján számolnák ki a kéthavi "töredék" elvárt adót, akkor olyan társaságok is belekerülnének a kötelezetti körbe, amelyek az év hátralévő részében bőven termelnének nyereséget, tehát nem az elvárt, hanem a "rendes" társasági adót fizetnék.
A kéthavi arányosítás ellentétes lenne a számviteli és az adózás rendjéről szóló szabályokkal, amelyek egyértelműen az éves adózásról beszélnek, és ehhez igazítják az előlegfizetés gyakoriságát, valamint a különbözet rendezésének módját is - mondta az adóhivatali szekember.
hirextra.hu - fidesz.hu