Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea kész felszámolni atomlétesítményeit?

Észak-Korea teljes mértékben kész arra, hogy felszámolja atomlétesítményeit, és lehetővé tegye (nemzetközi) ellenőrök látogatását - jelentette ki Dél-Korea nukleáris főtárgyalója, miután New Yorkban találkozott észak-koreai kollégájával. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-04 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:10.140979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csun Jung Vu, a dél-koreai küldöttség vezetője az észak-koreai atomprogram felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalásokon, szombaton egy New York-i szállodában találkozott Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettessel, Phenjan nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalójával.

A dél-koreai sajtó vasárnapi jelentése szerint Csun a találkozó után úgy nyilatkozott: nem fér kétség ahhoz, hogy Észak-Korea kész az atomprogramja felszámolásáról kötött februári megállapodásban foglalt kezdeti lépések megtételére, és maradéktalanul eleget kíván tenni további kötelezettségeinek is.

A február 13-án az Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal, Japánnal és Dél-Koreával kötött megállapodásban Észak-Korea vállalta, hogy 60 napon belül bezárja atomlétesítményeit, és engedélyezi, hogy azokat (nemzetközi) ellenőrök keressék fel. Phenjan ezért cserébe 50 ezer tonna fűtőolajat kap; az energiaínséggel küszködő távol-keleti ország további 950 ezer tonna olajat vagy hasonló értékű más segélyt kap majd, ha teljesen felszámolja atomfegyver-programját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek