Rosszul értelmezték a törvényt: fordulhat a kocka Hevesben
Fellebbezést nyújtott be a hétvégén a Heves megyei közgyűlés Fidesz Polgári Frakciója a Területi Választási Bizottság elutasító határozata ellen Ambrus Zoltán független képviselővé válása ügyében, s arra kéri az Országos Választási Bizottságot (OVB), hogy bírálja felül a helyi döntést.
Dátum: 2007-03-05 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:20.423559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei közgyűlések esetében pártok és civil szervezetek listaállítására ad lehetőséget, a 19 megyei grémium összetételét illetően független képviselőséget nem ismer - jelentette ki Herman István, a polgári szövetség frakcióigazgatója vasárnap, miután fellebbezést nyújtottak be a Területi Választási Bizottság elutasító határozata ellen Ambrus Zoltán független képviselővé válása ügyében.
Herman úgy véli: a Horn kormány ideje alatt elfogadott háromnegyedes törvényt rosszul értelmezte a Területi Választási Bizottság. Ezért fellebezést nyújtottak be az Országos Választási Bizottsághoz.
Minthogy Ambrus Zoltán nem lépett át az MSZP frakciójába, nyilvánvaló, hogy nincs helye a megyei közgyűlésben, s a listán szereplő következő képviselőjelölt, Hegedűs Gyula veheti át Ambrus mandátumát az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint - véli a Fidesz Polgári Frakció.
Benkár József, a Heves Megyei Választási Iroda vezetője az elutasító döntés indoklásakor azzal érvelt: az Alkotmánybíróság döntése szerint Magyarországon a szabad mandátum elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a képviselő nincs választóihoz kötve, vagyis a település, ebben az esetben a megye összes választójának ellátja az érdekképviseletét.
MNO - fidesz.hu