Megérkezett a Fidesz följelentése
A Legfőbb Ügyészség megkapta a Fidesz feljelentését, amelyet az ellenzéki párt a kancelláriaminiszter nyilatkozatai alapján, államellenes és terrorcselekmények előkészülete miatt tett ismeretlen tettesek ellen.
Dátum: 2007-03-05 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:24.556379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borbély Zoltán szóvivő a Magyar Rádió Krónika című műsorában azt mondta, hogy egyelőre tanulmányozzák a feljelentés tartalmát, és a törvényes határidőn belül döntenek.
A fideszes Répássy Róbert pénteken jelentette be, hogy pontot akarnak tenni a hisztériakeltés végére, mert ha valósak a terrorfenyegetésről szóló információk, akkor meg kell indítani a büntetőeljárást. Répássy szerint az ügyészségnek három napon belül döntenie kell.
MNO - fidesz.hu