Oroszországban ismét Putyin az év embere
Oroszországban megint Vlagyimir Putyin elnök lett az év embere, "zsinórban" negyedszer.
Dátum: 2002-12-19 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:03.779369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Közvélemény nevű alapítvány által e hónap közepén végzett hagyományos szondázás során, városon és falun megkérdezett másfélezer orosz 44 százaléka választotta az államfőt a 2002-es esztendő politikusának.
Putyinon kívül a megkérdezettek "díjazták" még: Szergej Sojgut, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetőjét, akire a reprezentatív felmérés résztvevőinek hat százaléka voksolt, valamint a jobboldali nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkijt és a kommunista Gennagyij Zjuganovot, akik egyaránt négy-négy százalékot kaptak az ITAR-TASZSZ szerint.
MTI - fidesz.hu