Képtelen magához térni a hazai részvénypiac
Továbbra sem tud magához térni a hazai részvénypiac: több mint két százalékos árfolyamveszteséget halmozott fel a BUX a hétfői kereskedés eddigi felében - írj a vg.hu.
Dátum: 2007-03-05 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:29.005369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe 510 ponttal pénteki záró értéke alatt, 22 578 ponton mozgott 13.15-kor. A vezető részvények egyaránt jelentős zuhanásokat produkáltak kora délután.
A legforgalmasabb OTP 2,89 százalékos esést követően 7 924 forinton forgott nap közben. A Richter 1,52 százalékos mínuszban, 36 880 forinton várja a folytatást. A Mol árfolyama pedig 2,22 százalékkal 19 850 forintra gyengült. Hatalmas zuhanást könyvelhetett el a Magyar Telekom, árfolyama 2,58 százalékkal 906 forintra került.
VG - fidesz.hu