Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz szabad március 15-ét szeretne

A Fidesz megemlékezésének szervezői arra kérik a rendőrséget, hogy ne adjanak teret nyílt provokációnak, és ne engedélyezzenek még egy rendezvényt arra területre - jelentette ki Szijjártó Péter.


Dátum: 2007-03-05 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:32.912405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz már korábban többször világossá tette: egy szabad március 15-ét szeretne, egy olyan ünnepet, ahol az emberek szabadon élhetnek az Alkotmányban biztosított jogaikkal - szögezte le Szijjártó Péter. "Egy olyan ünnepet szeretnénk, ahol a hatalom nem arra használja fel az alkalmat, hogy brutális rendőrtámadást indít a békésen megemlékező ártatlan emberekkel szemben" - tette hozzá. A politikus arra kérte a rendőrséget, hogy ne engedélyezzen egy újabb rendezvényt a 13 órakor kezdődő fővárosi, és a 16 órakor kezdődő Fidesz megemlékezés közé. "Ne engedjen teret egy nyilvánvaló, nyílt provokációnak" - jegyezte meg. A Fidesz szóvivője kifejtette: a fővárosi ünnepség 13 órakor kezdődik, nagyjából 15 óráig fog tartani, a Fidesz megemlékezése 16 órakor kezdődik, és az ezen részt venni kívánók már 15 órakor gyülekezni fognak az adott területen, és nyilvánvalóan egy ugyanerre a környékre, 15 órára engedélyezett rendezvény provokációra ad lehetőséget, és kockáztatja a megemlékezéseken résztvevő ünneplők biztonságát.

Ha a rendőrség egy újabb rendezvényt engedélyezne 15 órára a fővárosi és Fidesz megemlékezése közé, úgy egy teljesen képtelen állapotot idézne elő - húzta alá Szijjártó Péter, utalva arra, hogy a Kossuth téri tüntetők akarnak a Petőfi-szobornál megemlékezést tartani. "A Fidesz megemlékezésének szervezői határozottan arra kérik a rendőrséget, hogy ne adjanak teret nyílt provokációnak, és ne engedélyezzenek még egy rendezvényt arra területre, mert a három rendezvény egymástól független és egymást nem zavaró lebonyolítása nyilvánvalóan képtelenség" - jelentette ki a képviselő.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek