Az úgynevezett egészségügyi reformfolyamat elért a 'kitolás' szakába
Az egészségügyi reformok végső célja az egészségbiztosítás még nem privatizált 1500 milliárdos pénzalapja feletti gazdasági és politikai hatalom és befolyás megszerzése - mondta el Mikola István.
Dátum: 2007-03-05 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:35.978799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az "öt éve tartó terhes egészségügyi úgynevezett reformfolyamat elért a 'kitolás' szakába, és most a miniszter és a kormány kitol az egész nemzettel" - jelentette ki Mikola István. Kitol akkor, amikor a kamarákat szétverte, amikor a vizitdíjat bevezette és az egyéb lakossági sarcokat érvényesítette, amikor a gyógyszerforgalmazás liberalizációját elrendelte, és akkor is, amikor a kórházkapacitásokat - az aktív kórházi ágyak számát - keményen visszanyírta - tette hozzá.
A Fidesz szakpolitikusa kiemelte: most jön az utolsó nagy lépés, amire már az előkészületek megtörtének, és ami a Fidesz véleménye szerint az egész úgynevezett egészségügyi reformfolyamat végső célja, ez pedig az egészségbiztosítás még nem privatizált 1500 milliárdos pénzalapja feletti gazdasági és politikai hatalom és befolyás megszerzése. Az egész erről szól, semmi köze nincs az egészségügyhöz és a betegekhez, üzletté, piaccá akarják tenni az egészségügyet, aminek a következménye az lehet, hogy a szegény emberek, a fizetni nem tudók elvesztik a gyógyulásra az esélyüket - hangsúlyozta, majd hozzátette: így az esélyegyenlőség irányából esélyegyenlőtlenség felé halad az egészségügy terén a kormánypolitika.
Mikola István kérdésre válaszolva elmondta: álságos Molnár Lajos bejelentése, miszerint több mint ezer gyógyszer ára csökken. Rámutatott: a gyógyszer-gazdaságossági törvény úgy rendezte át a magyar piacot, hogy 20-30 éves korszerűtlen készítményeket támogat, miközben a generikus gyógyszergyártókat kiszorítja a piacról. A monopol nagypiacnak kedveznek ezzel - mondta a politikus.
fidesz.hu