Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU kellő elszántságot kér Iránnal szemben

Az Európai Unió támogatja Iránnal szembeni további szankciók bevezetését, ha Teherán a jövőben az ENSZ-határozatot semmibe véve nem hagy fel urándúsítási törekvéseivel - vált ismertté hétfőn.


Dátum: 2007-03-05 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:38.879897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU-tagállamok külügyminisztereinek nyilatkozata szerint az Európai Unió teljes erővel támogatja a további szankciókkal fenyegető ENSZ-határozatot. "A (külügyminiszteri) tanács felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy kellő elszántsággal támogassa ezt a folyamatot" - olvasható a nyilatkozatban. Az Európai Unió miniszterei egyúttal megerősítették, hogy készek tárgyalni az iráni atomkonfliktus megoldásáról. Teheránt felkérték, hogy tegye lehetővé a tárgyalásokat. Ennek feltétele a múlt év végén elfogadott, az urándúsítás felfüggesztését szorgalmazó 1737-es számú BT-határozat végrehajtása, amelyet azonban Irán elutasított.

Az iráni kormány vitatja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint atomprogramja nukleáris fegyverek előállítását célozná. Az Európai Unió januárban határozta el, hogy érvényt szerez a Teheránnal szembeni első ENSZ-szankcióknak. Ide tartozik az atomprogramhoz szükséges termékek szállításának tilalma, valamint a programban részt vevő felelős személyek külföldi utazásainak korlátozása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek