Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paks: nyolc sziréna nem működött

Nyolc sziréna bizonyult hibásnak a paksi atomerőmű elektronikus lakossági tájékoztató és riasztórendszerének teljes körű üzempróbáján hétfőn - tájékoztatta az MTI-t az országos katasztrófavédelem.


Dátum: 2007-03-05 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:39.491572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor elmondta: Tolna megyében hat rossz sziréna közül ötöt Szekszárdon regisztráltak, egyet pedig Györkönyben, további két hibás eszközt a Bács-Kiskun megyei Hartán, valamint Solton vizsgálnak. Fejér megyében működtek a szirénák. A három megyében zajló üzempróba eredményessége 96,5 százalékos volt - mondta a szóvivő.

A havonkénti rendszerességgel elvégzett csökkentett üzemű, úgynevezett "morgató" próba mellett félévenként kerül sor a most lezajlott teljes körű, hangos üzempróbára, amikor két percen át hallható a riasztó eszközökön a "katasztrófariadó" jele.

A jelzés elhangzása előtt szöveges figyelmeztetés tájékoztatta a körzetben élőket, hogy amit hallani fognak, az próba. A rendszer szöveges üzemmódja alkalmas arra, hogy valós veszélyhelyzet esetén közleményben értesítsék a lakosságot a veszély jellegéről és a védelmi intézkedésekről.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek