Piros betűs ünnep kérdőjelekkel
Orbán Viktor az utóbbi időben kizárólag az Európai Unióról beszél, a jövőnket leginkább érintő kérdésekben szólal meg. Azt mondja, ahogy nőnek az ismereteink az EU-val kapcsolatban, úgy illan el a lelkesedésünk. Sikertelen tárgyalásokat említ, nehéz, keserves esztendőket, amelyeknek sok vesztese lehet. Mégis támogatja az unióhoz való csatlakozást, igennel szavaz majd április 12-én. Nem a kormány ellen, hanem az uniós tagság mellett kell voksolni - állítja. Még akkor is, ha a 2003-as költségvetés nem segíti az uniós felkészülést, néhány társadalmi csoport számára még hátrányos is lesz.
Dátum: 2002-12-20 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:04.999498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Élő Anita interjúja, Heti Válasz, 2002.12.20
- Karácsonykor az ember visszatekint az elmúlt hónapokra, és azt mondja: "Ez az én esztendőm volt", vagy "Ez nem a mi évünk." A pályáján 1989 és 1998 kiugró esztendő, 1994-et talán szívesen felejtené. Hogyan vélekedik 2002-ről, amely választási vereséget és egy történelmi eseményt is hozott: felvételt nyerünk az Európai Unióba?
A karácsony esti beszélgetéseken a feleségemmel mi is értékelni szoktuk a mögöttünk hagyott esztendőt, de sohasem a politikai történések nyomják a legtöbbet a latban. Bár 1989-ben morálisan is összeomlott a kommunizmus, és Nagy Imre újratemetésével lehetőség nyílt egy igazabb világ felépítésére, de a mi családi legendáriumunkban elsősorban azért jeles ez az év, mert akkor született az első gyermekünk. 1994 nálunk nagyon szép évként szerepel, mert akkor született a harmadik. 2002 is jó év volt, egyetlen gyermekünknek sem esett semmi baja - ez mindig jó hír -, és az iskolában is szépen haladtak. A választást követően nagyobbik lányom adta meg a summázatot: eggyel kevesebb miniszterelnök és eggyel több apa van ezentúl a családban. A közélet szempontjából azonban inkább szürkének mondanám a mostani esztendőt...
- Csak nem találta unalmasnak?
- Nem, ha a jó esztendők fehérek és a rosszak feketék, akkor ez sötétszürke. Kedvezőtlen változások zajlottak az országban - legalábbis a mi értékrendünk szerint. A státustörvény elbizonytalanítása - ráadásul a magyarok számára megalázó körülmények között - napról napra halad előre. A keresztény egyházakat és értékeiket lépésről lépésre kiszorítják a közéletből. A kábítószerfogyasztást és -kereskedést törvénymódosítással segítik. A tőzsdei árfolyamnyereség adóját eltörölték, miközben az illetékeket emelték. Megkezdték a választási szavazatok megvásárlásaképpen kiosztott bér- és nyugdíjemelések visszagyűjtését az infláció és áremelések eszközével. Megindult a még megmaradt - és az előző négy évben megőrzött - stratégiai jelentőségű állami vagyon kiárusításának, privatizációjának előkészítése is. A családi gazdaságokat egyre inkább kiszorítják az agrárpolitika középpontjából, a földszerzésüket ellehetetlenítik, támogatásaikat visszanyesik. A gazdasági életben zűrzavar és hisztérikus hangulat uralkodik, fontos szereplői között az összhang megbomlott, összefogás helyett személyi támadások zajlanak. Az ok nyilvánvaló: a 2003-as költségvetés már most, hatálybalépése előtt összeomlott, a gazdaságpolitikának nincs iránya, a gazdasági szereplők nem tudják, mi lesz velük a következő évben. Kivárás, hitelvesztés, ideges zűrzavar, bizonytalanság érezhető. Az Európai Unió bővítése pedig több kételyt hozott magával, mintsem örömöt, több kérdést vetett fel, mint amennyit megoldott a magyarok számára. Így köszönt ránk az új esztendő.
Stréberek és rossz fiúk
- Történelmi lépésnek nevezte a csatlakozást, mégsem tűnt lelkesnek. Gyenge, erélytelen és sikertelen - így minősítette a magyar tárgyalódelegáció teljesítményét.
- Az utolsó pillanatig keményen - a csehek és a lengyelek ezt a tárgyalási módszert követték. Persze az unión belül rossz fiúknak tartják az ilyen nemzetek politikusait, mert nehéz tárgyalópartnerek. Ezzel szemben a magyaroknak meglapogatták a vállát, minden szalonban kaptak két-három elismerő szót. Ahogy egy igazi stréber diáknak kijár.
- Miért olyan fontos, hogy külföldön hogyan ítélnek meg bennünket?
- Nem a megítélés a fontos, hanem a magyarok érdekeinek eredményes képviselete. A politikusok is emberből vannak. Rossz fiúként nehéz tárgyalófélként megjelenni Brüsszelben, kényelmetlenebb lelki helyzet, mint szívesen látott vendégként. De az udvariaskodás után mindig eljön az igazság pillanata. S ez a gazdaságról, a pénzről szól.
- A rosszfiú-taktika sikeresebbnek bizonyult?
- A lengyelek és a csehek jobban képviselték nemzeti érdekeiket. Mi kedvezőtlen feltételekkel állapodtunk meg, és ennek következményeit több millió magyar fogja nyögni. Koppenhágának piros betűkkel kellene bekerülnie a közép-európai országok történelmébe, de sokan - még az is lehet, hogy ők lesznek többen Magyarországon - egy-két év múlva legszívesebben feketére írnák át ezeket, sőt talán még a dátumot is kitépnék a naptárból. Mindezt akkor kerülhetjük el, ha gyökeresen megváltozik a kormány gazdaságpolitikája. Nemcsak a magyar kormány gyenge - a moszkovita szóra hajazó kifejezéssel élve -, brüsszelita lelkületű tárgyalásai okozták mindezt, de kétségtelenül ez is kellett hozzá. Az EU jelentősen megváltozott az elmúlt fél évben, egyre rosszabb és rosszabb pozíciókat kínált. Az volt a kérdés, hogyan tudják a csatlakozó országok elhárítani a lépésről lépésre romló brüsszeli ajánlatokat, diktátumokat. Magyarországnak ez kevéssé sikerült, Lengyelországnak sokkal nagyobb mértékben, és a cseheknek is jobban, mint nekünk.
- Kovács László külügyminiszter azzal vádolta önt, hogy félrevezeti a közvéleményt. A megegyezést bejelentő televíziós híradások szinte ujjongóak voltak, komoly tárgyalási eredményekről beszéltek.
- Valójában a lengyeleknek sikerült egymilliárd eurót a bizonytalan feliratú kosárból a biztosba átrakatniuk.
Visszavont hadállások
- Nálunk mekkora ez az összeg?
- Nulla. Nem tudtunk bizonytalan és lassan elérhető pénzekből biztosat és gyorsan megszerezhetőt csinálni. A csehek százmillió eurót voltak képesek áthelyezni. Amit sikernek mutatnak, hogy ugyanúgy 25 százalék mezőgazdasági támogatásban részesülünk, és ezt 55-60-65 százalékra kiegészíthetjük három év során a bennünket megillető száz százalék helyett. Vagyis megengedik, hogy a saját pénzünket költsük. A támogatásban részesíthető termékek kvótáiról folyó tárgyalásokon is rosszul szerepeltünk mind a tej, mind a szarvasmarha, mind a gabonatermés tekintetében. A mi kormányunk még 2,8 millió tonna tej uniós támogatásáról kezdte a tárgyalásokat, és még a múlt hét elején is 2,1 millió tonnán álltunk, innen hátrált le a Medgyessy-kabinet kétmillió tonnára, miközben a lengyelek még az utolsó napokban is felfelé emelték a kvótájukat.
- Úgy érti, a kormány nyomta le a tételeket?
- Inkább arról van szó, hogy nem tudta tartani a hadállásait, és visszahátrált.
- Miért alakult ez így? Tizenkét évvel ezelőtt, amikor a csatlakozás kérdése először felvetődött, még egészen más feltételekről és sokkal kisebb körről esett szó. Az időpont egyre távolabb került, a lehetőségek romlottak, a résztvevők száma pedig nőtt. Miért következett be ez a fordulat?
- Először kijelölték a bővítésre fordítható összeget, utána határozták meg a csatlakozásra első körben kijelölt országok számát. Korábban úgy gondolták, hogy ez tíznél kevesebb lesz, esetleg három, négy. Később hat, nyolc, végül tíz lett belőle, miközben a pénzalap nem növekedett.
Leng az inga
- Eleinte azt gondoltuk, versenyhelyzet van, a visegrádi négyek egyik legfontosabb célja az volt, hogy legalább mi négyen legyünk bent az első körben. Most felvesznek olyan balti államot is, amely tizenhat százalékos munkanélküliséggel küzd, az egy főre eső GDP-je harminc százaléka az EU átlagának, ráadásul a lakossága sem akar csatlakozni.
- De a kormányuk igen. Az unión belül kényes az egyensúly: vannak kis államok és nagyok - ez állandóan felfedezhető, fontos érdekeket elválasztó vonal. Egy másik az északiak és a déliek között húzódik: azt mondják, Málta és Ciprus valószínűleg ezért került be az első körbe, mert így ezt az egyensúlyt kevésbé bontotta meg a bővítés. Sokan tartottak attól, ha csak Közép-Európa csatlakozik, akkor erőeltolódás következik be Németország javára, mert Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország a német gazdaság által jelentősen befolyásolt terület.
- Ezért volt szükség az inkább a skandináv érdekkörhöz tartozó baltiakra?
- Talán igen. Mindez szemben áll azzal, amit az unió mindig is állított, hogy egyetlen szempont létezik, mégpedig a fölkészültség mértéke.
- A magyar közvélemény még mindig úgy éli meg, mintha az uniós csatlakozás egy új Marshall-terv volna. Lassan értjük meg, hogy itt nem pénzosztogatásról van szó. Például vannak fontos jogaink, amiket elveszítünk.
- Kétségtelenül így van. A balti államokban és Lengyelországban sokkal többen tartanak a csatlakozástól, mint Magyarországon. Ez részben azzal magyarázható, hogy ott tényszerűen, a hátrányokat is bemutatva tudósít a média. Nálunk gyakorta a karácsonykor ajándékot váró gyerekek hangulatában születnek az uniós csatlakozásunkról szóló híradások.
- Négy évig volt kormányfő. Miért nem hívta fel a figyelmet a hátrányokra akkor?
- Ezt tettük. Nem érzi a különbséget? Ma a higgadt, az uniós csatlakozás hátrányait is mérlegelő mondatokat alig lehet átvinni a nyilvánosság közegébe. Ehelyett állandóan azt a kérdést teszik fel - szerintem félreértve az EU belső természetét -, hogy van-e más lehetőségünk, mint a csatlakozás. Attól tartok, ha a magyarok is szembesülnek a bővítés számunkra sok szempontból kedvezőtlen következményeivel, áteshetünk a ló túlsó oldalára. Az inga kilenghet a pesszimista, negatív tartományba, ahelyett, hogy egy kétségeket is magába foglaló, realista pozícióban, de az igen tartományban jutna nyugvópontra.
- Azt hiszem, a moslékügy volt az első, amit Lezsák Sándornak sikerült átvinni a köztudatba. Sokan megdöbbentek azon, hogy az uniós magyar disznó nem ehet ételmaradékot.
- Társtettesként magam is eltettem néhány jószágot ebben az évadban láb alól. Minden évben vágunk disznót apósoméknál és a barátaimnál is. Úgy látom, a gazdavilágban igen erős a fenntartás az uniós csatlakozással szemben. Ráadásul az utóbbi hónapokban jelentős zavarok keletkeztek a magyar sertéshúspiacon, leestek az árak, mert az unióból importsertés érkezett. Mindez előrevetíti a csatlakozás után várható történéseket, hiszen akkor már a magyar piacot védő korlátok sem létezhetnek.
-Vagyis a húsboltban válogathatunk a francia, a burgenlandi és a magyar marhahús között? Az importon száz százalékos uniós támogatás lesz, a magyaron legjobb esetben ötvenöt százalék, tehát sokkal többe kerül?
- A sertéságazat nem tartozik a közvetlen kifizetésekkel támogatott területek közé. De a marhaágazatban és gabonaféléknél ez lesz a helyzet.
Érvek a serpenyőben
- Piacot keresnek nálunk? Milyen más érv szól amellett, hogy a saját pénzünkből sem egészíthetjük ki a mezőgazdasági támogatást az uniós átlag szintjére?
- Valóban, piacot is keresnek. Érdekes dolog, hogy a belföldi piac elvesztésének kérdéséről szinte alig hallani. Azonos szintű támogatás mellett a magyar áru olcsóbb, vagyis versenyképes lenne. A tej, a marhahús, a gabona és azok a termékek is, amelyeknél a gabonát takarmányként használják fel.
- Az alacsony mezőgazdasági támogatás miatt a gazdák a hazai piacról is kiszorulhatnak?
- Hatékony kormányzati fellépés nélkül ez bekövetkezhet. Az unió a saját tagállamainak érdekéből kiindulva azt akarta elérni, és el is érte, hogy miközben ők szöges cipőben indulnak a versenyen, nekünk mezítláb kell futni, sőt az is lehet, hogy előbb a ránk zárt öltözőajtót is ki kell feszíteni.
- Sajtótájékoztatóján azt mondta: olyan történelmi lehetőséghez jutott Magyarország, amilyen hatvan év óta nem fordult elő. Hogy élni tudjunk ezzel, új költségvetésre volna szükség, amelyben a családi gazdák, a jogi személyiséggel rendelkező mezőgazdasági vállalkozók, a kisvállalkozók és a magyar tulajdonban lévő nagyvállalatok is állami támogatást kapnának. A szocialisták szerint erről szó sem lehet.
- A kormányzati politika éppen fordított irányú. A 2003-as költségvetésben a tavalyinál is kisebb összeg jut a családi gazdaságok és a kisvállalkozások támogatására.
- A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint már csak hatvan százalék körüli a csatlakozás támogatóinak aránya.
- Ahogy nő a tudásunk az unióról, úgy illan el a lelkesedés. Láttam már ötvenhat százalékos eredményt is. Az EU felmérései hatvan százalék felettiek, azzal a megjegyzéssel, hogy a magyarok kirívóan tudatlanok az EU-val kapcsolatban.
- Az utóbbi időben elsősorban a hátrányokról beszélt, emiatt megvádolták, hogy a csatlakozás ellen politizál. Hogyan szavaz majd?
- Igennel. Mindkét serpenyőben súlyos érvek szerepelnek, de úgy tűnik, inkább az "igen oldali" nyom többet.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy nemleges döntés szülessen a népszavazáson?
- A népszavazás helyzetét teljesen nyitottnak látom. Mindenkit szeretnék arra kérni, véletlenül se ringassa magát abba az illúzióba, hogy ez már biztosan eldőlt. Ha az igen hívei biztosra veszik a sikert, s nem tesznek meg mindent az ország felkészítése érdekében, akkor a végén a "nem" kerülhet többségbe. Sok embert ismerek, aki híve ugyan az unióhoz való csatlakozásnak, de minden alkalmat megragad, hogy a kormány ellen szavazzon. A radikális jobboldal is aktív kampányba kezdett, ennek során azt próbálja elmagyarázni az embereknek: ha a népszavazáskor nemet mond az ország, akkor a kormánynak le kell mondania, és új választásokat kell kiírni. Most sem a kormányról kell véleményt mondani, hanem az EU-s belépésről.
- Ez csaknem egybevág a Medgyessy-kormány által hangoztatottakkal. Vajon miért emlegetik az előrehozott választások lehetőségét?
- Nem láthatok bele a kormánytagok fejébe. A kormány maga is érzékeli, hogy nem sikerült megfelelő eredményeket elérnie a tárgyalásokon. 2004-ben, a belépés után még lehet egy rövid ideig tartó lelkesedés, a nehézségeket, bajokat még nem észlelő időszak. 2004 után az élet egyre nehezebb és küzdelmesebb lesz. Talán ez lehet a magyarázat.
- Pedig sokan úgy értékelték, az EU-csatlakozás legalább nyolc évre bebetonozhatja a kormányzati pozícióba az MSZP-t.
- Az a gondolat, hogy szabad választásokra épülő világban bárki bebetonozódhat a kormányzati pozícióba, a szocializmus maradványa. Emlékeim szerint a belépést elvégző kormányok szinte minden országban elveszítették a következő választásokat.
Jövőnk és hazánk
- Módosíthat a feltételeken, hogy a tíz tagjelölt ország közül a közvélemény-kutatási adatok szerint több is nemet mondhat egy ügydöntő népszavazáson?
- A helyzet napról napra változik. Van olyan balti állam, ahol harmincszázalékos a belépést támogatók aránya, Lengyelországban hol ötven százalék alatt, hol fölötte van ez a mutató, Csehországban tüntetnek a gazdák. Senki nem tudhatja, mit hoznak a népszavazások. Talán átalakíthatják a csatlakozás menetrendjét is.
- Magyarországon szokatlan, hogy egy volt miniszterelnök külpolitikai szerepet vállal. Azt mondta, lobbizni szeretne az ország érdekében, majd lehangolónak értékelte a kormány eredményeit. Nem jelenti ez egyben saját tárgyalássorozatának sikertelenségét is?
- A lengyelekkel és a csehekkel közösen dolgoztam az elmúlt hetekben, és az a körülmény, hogy ők jobb eredményeket értek el, mint mi, azt mutatta: a magyar kormány nem tudta kihasználni az utolsó napok által kínált lehetőségeket.
- Megszólalásai szinte kizárólag az unióhoz kapcsolódnak, pedig sokan szeretnék, ha belpolitikai kérdésekben is hallatná a hangját.
- A Fidesz jelmondata szerint Európa lehet a jövőnk, Magyarország marad a hazánk. Az Európai Néppárt alelnökeként aktívan jelen vagyok a nemzetközi színtéren, ahol az elkövetkező években sok minden dől el a sorsunkból. A kül- és belpolitika korábbi szétválasztása elveszítette az értelmét. Ezért amit teszek, az nem a magyar ügyektől való elszakadás, hanem a magyar ügyek erőteljes képviselete európai keretekben.