Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvár polgármestere Taszárt kéri

Kaposvár polgármestere arra kérte Kolber István (MSZP) fejlesztéspolitikai államtitkárt: járjon el annak érdekében, hogy a taszári repülőtér kerüljön a város tulajdonába. MTI információ.


Dátum: 2007-03-05 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:42.758968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly, Kaposvár polgármestere az államtitkárnak, aki egyúttal Kaposvár országgyűlési képviselője, azzal indokolta kérését: a somogyi megyeszékhely hajlandó egymilliárd forinttal hozzájárulni a taszári repülőtér fejlesztéséhez annak érdekében, hogy a repülőtér hasznosításával a város a dél-dunántúli régió logisztikai központja lehessen - hozzájárulva ezzel a térség gazdasági fellendüléséhez.

Ezt a szándékot a képviselőtestület legutóbbi, márciusi közgyűlésén határozatban is megerősítette, amelynek jegyzőkönyvi kivonata a levél melléklete.

A város által felajánlott fejlesztési hozzájárulás a testület határozata szerint abban az esetben teljesül, ha a kormány térítésmentesen tulajdonba adja az 524 hektáros területet a reptérrel, valamint visszatelepíti az elszállított repülésirányító berendezéseket.

E feltételek meglétével az önkormányzatnak lehetősége nyílik arra, hogy érdemi tárgyalásokat kezdjen a hasznosításról - fogalmazott Szita Károly, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a repülőtér bezárása óta annak állaga folyamatosan romlik, az állam által kezdeményezett hasznosítási tárgyalások pedig eredménytelenek voltak, egy működő logisztikai központ viszont legkevesebb 3.000 új munkahely létesítését jelenti.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek