Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka alapszervezete Fodor jelölte az SZDSZ elnökéül

Az SZDSZ tisztújítása előtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfő este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének - közölte a Hírszerző internetes portál.


Dátum: 2007-03-06 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:44.748331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zagyvai Péter II. kerületi liberális önkormányzati képviselő az MTI-nek megerősítette, hogy a legnagyobb fővárosi SZDSZ-es csoport Fodor Gábor elnökjelöltségét támogatja. A 31 szavazatból Fodor Gábor 18-at, Kóka János 13-at kapott - tette hozzá. Véleménye szerint Fodor mellett az szól, hogy ő rendelkezik nagyobb bázissal az SZDSZ-ben. Kóka János az ATV Friderikusz Most című műsorban ugyanakkor azt mondta, hogy információi szerint a II. kerületben "a megválasztott küldöttek szintjén nagyjából egyenlő" a támogatottsága Fodor Gáboréval. Az 58-42 százalékos hírre utalva azt mondta: ez köztes eredmény.

A Szabad Demokraták Szövetsége március utolsó hétvégéjén tartja tisztújító küldöttgyűlését. A Kuncze Gábor leköszönésével megüresedő elnöki posztra eddig Fodor Gábor és Kóka János gyűjtötte össze a szükséges számú jelölést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek