A Hamász milicistákat küld Iránba kiképzésére?
A palesztin kormányt alkotó Hamász mozgalom milicisták tucatjait küldte Iránba, hogy fegyveresei az ázsiai országban kapjanak kiképzést - állította hétfő este Jeruzsálemben Juval Diszkin, az izraeli belbiztonsági szolgálat (Sin Bét) vezetője.
Dátum: 2007-03-06 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:45.055731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újságírókkal beszélgetve elmondta, hogy egyelőre csak ugyan csak néhány tucatnyi Hamász-milicistát vezényeltek Iránba, de számuk a későbbiekben több százra emelkedhet. A biztonsági főnök szerint mindez "stratégiai fenyegetettséget" jelent, de azt nem közölte, hogy értesüléseit a Hamász-tagok iráni kiképzéséről honnan szerezte.
A Hamász egy éve került kormányra, és azóta sem hajlandó elismerni a zsidó állam létét, és továbbra is öngyilkos merénylőket küld izraeli területekre. A Hamász kötelezettséget vállalt arra, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette, nála jóval mérsékeltebbnek tartott Fatah szervezettel nemzeti egységkormány kialakítására törekszik, de Diszkin szerint ez nem lesz tartós, mert a Hamász "egy ketyegő időzített bomba lenne a kormányon belül".
MTI - fidesz.hu