Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult a kábítószerügyi és a fogyasztóvédelmi eseti bizottság

Kábítószerügyi és fogyasztóvédelmi eseti bizottságot hoztak létre a képviselők hétfőn a parlamentben. Mindkét testület mandátuma október 15-ig tart, munkájukról a megbízás végéig kell majd jelentést készíteni, határozati javaslat formájában.


Dátum: 2007-03-06 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:45.373558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindkét bizottság elnökét az MSZP adja. A két testület tagjai és szakértői nem kapnak plusz pénzt munkájukért. Az Országgyűlés az első jelentés tárgyaláskor dönthet majd a bizottságok mandátumának meghosszabbításáról.

A nyolctagú kábítószerügyi bizottság elnöke Winkfein Csaba. Feladata egyebek mellett az lesz, hogy áttekintse, milyen lépéseket tettek itthon az elmúlt években a drogfogyasztás visszaszorításáért, megvizsgálja az iskolai megelőzés helyzetét, illetve a kábítószerfüggők ellátásért felelős intézmények területi megoszlását. A testületbe 3 tagot az MSZP, kettőt a Fidesz delegálhat, a SZDSZ, a KDNP és az MDF pedig egyet-egyet.

A fogyasztóvédelmi eseti bizottságnak 22 tagja van, ebből az MSZP 9, a Fidesz 8, az SZDSZ 2, a KDNP 2, az MDF pedig 1 tagot delegálhat. Elnöke Alexa György. A testület feladata lesz egyebek mellett az, hogy megvizsgálja az eddigi fogyasztóvédelmi intézkedéseket, és áttekintse a vonatkozó jogszabályokat.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek