Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meggondolatlan és felelőtlen Kovács László felvetése

Németh Zsolt örül annak, hogy az MSZP meg akarja menteni a visegrádi országok együttműködését, ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a szocialisták kormányzásuk idején egyetlen alkalommal sem hívták össze a négy ország csúcstalálkozóját.


Dátum: 2002-02-25 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:43.250325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Külügyminisztérium államtitkára hétfőn reagált Kovács László pártelnök szavaira, aki a benesi dekrétumok kapcsán tett kijelentése miatt élesen bírálta a miniszterelnököt.

Németh Zsolt megjegyezte, hogy a visegrádi csúcsot először 1998-ban a polgári kormány hívta össze.

Mint mondta: a visegrádi együttműködésnek az uniós csatlakozás ügyében sikerült közös álláspontot kialakítania, és ezt a négy ország megállapodása szerint külön-külön képviselik majd.

A politikus feltűnőnek tartja, hogy az MSZP lassan minden kérdésben a kabinet vitapartnereinek álláspontjára helyezkedik.

- Ha a magyar diplomáciának Brüsszellel akad vitája, akkor Brüsszel álláspontjára helyezkednek, ha Bukaresttel, akkor Bukarestére, ha Pozsonnyal, akkor Pozsonyéra - fogalmazott az államtitkár.

Véleménye szerint különösen abszurd, hogy a Benes-dekrétumok ügyében, a kollektív bűnösség kérdésében a szocialista párt a szlovák álláspontot védelmezi.

Mint mondta: Magyarország nem szab feltételeket Szlovákia EU-csatlakozásával szemben, ahogyan azt Kovács László állítja.

- Nem is úgy fogalmazott a magyar miniszterelnök, hogy az uniós tagság előfeltétele lenne a Benes-dekrétumok eltörlése - húzta alá Németh Zsolt.

Közlése szerint Orbán Viktor azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-csatlakozás következményeként válik majd hatálytalanná egy olyan törvény, amely nincs összhangban az uniós jogszabályokkal.

Németh Zsolt meggondolatlannak és felelőtlennek ítéli az MSZP elnökének felvetését, hogy a Benes-dekrétumok ügyét kétoldalú relációban kellene Magyarországnak és Szlovákiának kezelnie.

- Nem kívánjuk kétoldalú relációban napirendre venni a kérdést, ugyanis az eszkalálná a helyzetet - fűzte hozzá a külügyi államtitkár, megjegyezve, hogy a kabinet az ügy kapcsán tartja magát a Magyar Koalíció Pártjának álláspontjához.

Kapcsolódó elemek