Erős földrengés Indonéziában
Legkevesebb hetven halálos áldozata van annak az erős, a Richter-skálán mért 6,3-as fokozatú földrengésnek, amely kedden rázta meg az indonéziai Szumátra szigetét. Az első földmozgás után két órával újabb erős rengést mértek a szigeten.
Dátum: 2007-03-06 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:46.383358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hivatalos jelentések és szemtanúk arról számoltak be, hogy a szigeten több száz épület omlott össze, köztük egy állami banké, és a kórházak alig győzik fogadni a sebesülteket. Két kisgyermek és egy felnőtt Solok városában vesztette életét. Sok helyi lakos pánikba esve az utcára menekült. A rengést érezni lehetett Szingapúrban, ahol számos középületet kiürítettek, valamint Malajziában is. Az amerikai földrengéskövető intézet mérése alapján a földmozgás epicentruma Padang városától 50 kilométerre 33 kilométerrel a tengerfenék alatt volt. Az első földmozgás után két órával újabb, 6-os fokozatú rengés következett be Szumátra nyugati részén.
MTI - fidesz.hu