Sztrájkhangulatban a postások is
A végzett munkával arányos béreket, a postaigazgatóságok közötti béraránytalanságok megszüntetését, a közalkalmazottakéhoz hasonló korengedményes nyugdíj bevezetését követelték egyebek között a postai munkavállalók csütörtöki székesfehérvári demonstrációjukon. Elhangzott az is: amennyiben követeléseik nem találnak meghallgatásra, nem riadnak vissza a munkabeszüntetéstől sem.
Dátum: 2002-12-20 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:05.573712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstrálók hangsúlyozták: eddig nem vitték az utcára sérelmeiket, de méltatlan helyzetük, erkölcsi és anyagi megbecsülésük hiánya miatt már kénytelenek a nyilvánossághoz fordulni, mivel mindeddig be nem tartott ígéreteket kaptak csak helyzetük javítására.
A demonstrálók felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyar Posta Rt. dolgozóinak bére 18 százalékkal elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, s a munkavállalók háromnegyede 50-75 ezer forintos alapbérért dolgozik.
A postán belül területi alapon jelentős bérkülönbségek alakultak ki, ami azt jelenti, hogy az azonos teljesítményt nem azonos bérrel honorálják, s ugyanez a gyakorlat érvényesül a jutalmak elosztásánál is - mondták.
A bérek felzárkóztatása mellett a posta hosszú távú működésének biztosítása, s a hitelképesség növelése érdekében a demonstrálók követelték a részvénytársaság alaptőkéjének emelését, valamint, hogy az állam engedje el a posta eddig felhalmozott 6 milliárd forintos adósságát.
A posta munkavállalói elfogadhatatlannak tartják, hogy a bérek rendezését munkahelyek megszüntetésével akarják megoldani, hogy szűkíteni akarják a postai szolgáltatások körét, s visszautasítják a hálózat visszafejlesztésére szolgáló elképzeléseket - hangzott el a demonstráción.
A megmozdulás résztvevői követelték, hogy a cég vezetői az elbocsátások helyett biztosítsanak a postai tevékenységgel összeillő új munkát az érintetteknek.
A demonstrálók a székesfehérvári polgármester megbízottjának, Bor Sándornak, a Budapest-vidéki Postaigazgatóság vezetőjének, valamint Gógl Árpád székesfehérvári fideszes országgyűlési képviselőnek adták át a követeléseiket tartalmazó petíciót.
MTI - fidesz.hu