Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drága az egészségügyi reform

Az egészségügyi kormányzat jelszava: költséghatékonyság és takarékosság. Néhány nappal az után, hogy érezhetővé váltak a decemberben elfogadott, új egészségügyi törvényekben előírt reformok, máris kiderült, hogy a költségmegtakarítás sok többletkiadással jár a betegeknek. De nemcsak nekik, hanem végső soron az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak is. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-03-06 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:49.757027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Á. Zsuzsanna szerény körülmények között élő értelmiségiként nevel férjével öt gyermeket. A többszöri várandósság egyik szövődménye lehet az epekövek kialakulása. Nála is ez történt. A több apró kő miatt egyre gyakrabban kínozták fájdalmas görcsök, ezért orvoshoz ment. Műteni kell, szólt a végső ítélet, és előírták neki az operáció előtti röntgen- és laborvizsgálatokat. A súlyponti intézményben február végére kiírt laparoszkópiás műtétet azonban a sebészeti osztály lemondta. Kimerült az OEP által előirányzott, az abban a hónapban az előjegyzett - nem sürgősségi - operációkra szánt keret. Március végén talán meglesz a műtét - biztatták a beteget, és akkor sem abban a budapesti kórházban, ahol Zsuzsanna felkereste az orvost, mert lakhelye szerint, területileg nem abba az intézménybe tartozik. Így kezdődhet minden elölről. Beutaló a háziorvostól, a területileg illetékes kórház felkeresése, utána a laborleletek beszerzése - immár másodszor - a területileg illetékes laboratóriumból, majd az újabb várólista. Ki tudja, hogy addig hányszor kell a betegnek túlélnie a borzalmas fájdalmakkal járó epegörcsöket. Ha egy kis szerencséje van, nem történik nagyobb baj az előreláthatólag csak hónapok múlva esedékes műtétig. És ha a görcs nem múlik el, mert végképp megszorul az egyik kő a vezetékben, vagy besárgul, akkor sürgősségi esetté léphet elő. Csakhogy akkor már aligha végezhető el a laparoszkópiás beavatkozás a hasfalon ejtett négy apró nyíláson át. Ez az eljárás kevésbé fájdalmas, s a biztosítónak is lényegesen olcsóbb, mint a feltáró hasi műtét, amely után legalább hat hét a lábadozási idő. Zsuzsannának egyébként felajánlották azt a lehetőséget is, hogy fizesse ki az epeműtét OEP által meghatározott költségét, százhatvanezer forintot, s ebben az esetben néhány napon belül eltávolítják a sok bajt okozó epehólyagját. Nem tudta vállalni.

A hetvenhét éves Gy. Lászlót mentő szállította az egyik nyugati megyénk súlyponti kórházába. Szívinfarktus volt a diagnózis. Az ilyenkor szokásos katéteres eljárással a beteg szívének állapota nem volt javítható, erei olyan mértékben beszűkültek, hogy a műszert az orvosok nem tudták felvezetni a combhajlat vénáján keresztül a szívkamrába. Műtét kell, sürgősen, a szív izmainak nagy része sérült, s az egyik billentyűt is cserélni kellene. Gy. Lászlónak az intenzív ágyon még több, kisebb rohama volt, vérnyomása az egekbe szökött, azonnali gyógyszerezésre, oxigénre volt szüksége. Két nap múltán sima kórterembe került, ahol a betegtársak riasztották a személyzetet az újabb rohamokhoz. A sürgős műtétet márciusra írták ki az orvosok. Addig gyógyszerekkel úgy-ahogy karban tartják, a beteg pedig hazamehet - szólt az ítélet. Gy. László felesége tiltakozott, hisz azóta is naponta jelentkeznek a rohamok. Végül László a kórházban maradhatott, de csak márciusban műthetik meg, hacsak a nyolcvan kilométerre lévő másik megyei kórházban még nem merült ki a szívsebészet OEP által biztosított havi kerete.

Sorok a labor előtt

Százával várakoznak a vérvételre, vizeletvizsgálatra beutalt betegek a bicskei rendelőintézet laboratóriuma előtt. A vizitdíj befizetésére, a beutalók leadására hosszú sorban álldogálnak idősek, fiatalabbak, gyermekek egyaránt. A háziorvosi beutalókról olykor hiányzik a sok adminisztratív szám valamelyike. Egy nyolcvan év körüli asszonyt az adminisztráló asszisztens arra kér, hívja fel a háziorvosát, és kérje el a beutaló naplószámát. A fejkendős néninek nincs mobiltelefonja, nem is egészen érti, mit akarnak tőle. A sorban állók türelmetlenek. Valaki előretolakszik a folyosón, megkérdezi, másnap hány órától jöhetne vissza. Reggel fél héttől, hangzik az irodista fásult válasza, de valaki közbeszól, hogy érdemes háromnegyed hatkor megkezdeni a rendelő előtti várakozást, akkor talán időben sorra kerül majd. Eddig a kórházi műtétre előjegyzett betegek laborató­riumi vizsgálatát abban az intézményben is elvégezhették, ahol az operációt elrendelték. Az új rendelkezések értelmében mostantól ez megszűnt. Miután eldől, hogy a beavatkozás elengedhetetlen, a betegnek beutalót kell kérnie a háziorvosától a szükséges laborvizsgálatok elvégzésére a területileg illetékes rendelőintézetbe, ahol ambulánsan kell megoldani a vizsgálatokat. Sokszor azonban egy-egy szakrendelés más-más napon és más-más időpontban fogadja a betegeket, így külön kell visszamenni például vérvizsgálatra és EKG-ra. Budapesten ez talán kevesebb kellemetlenséggel jár, ám vidéken, ahol még a Volán járatait is ritkítják, elég hosszadalmas és költséges ez a megoldás. Ráadásul azzal a lehetőséggel, hogy a beteg egy nap alatt elintézheti a háziorvosi beutalót, a labort, az EKG-, a tüdőröntgent, és így csak egyszer kell vizitdíjat fizetnie, nagyon kevesen tudnak élni.

Tarcza Orsolya, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek