Csökkenő álláskínálat
A hazai munkaerőpiacon nemcsak az okozza a problémát, hogy egyre többen kerülnek utcára hanem hogy eközben a munkáltatók egyre kevesebb üres állást, jelentenek be. Pedig égető szükség lenne új munkahelyekre, hiszen több mint 458 ezer embernek nincs állása.
Dátum: 2007-03-06 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:50.095106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem adnak okot optimizmusra az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) által a munkaügyi hivatalok adatai alapján elkészített legfrissebb kimutatásai. Ezek szerint januárban az előző hónaphoz képest 8,8 százalékkal, vagyis több mint 35 300 fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma . Az előző év azonos időszakához képest pedig 0,5 százalékkal, vagyis 2272 fővel többen regisztráltak a munkaügyi hivatalokban, s így a nyilvántartott munkanélküliek száma 438 748 főre emelkedett. A regisztráltak száma februárban tovább emelkedett. A munkaügyi hivatalok adatai szerint az év második hónapjában januárhoz képest újabb 19 6361 fővel emelkedett a munkanélküliek száma. A regisztrált álláskeresők száma, így az előző év azonos időszakához képest már 13 300 fővel, 458 384 főre nőtt. A regisztrált munkanélküliek száma egyébként 2002 óta 113 684 fővel emelkedett.
A negatív folyamatok terendszerűségét - vagyis azt, hogy nem csak időleges megbicsaklásról van szó - erősíti az ÁFSZ által tegnap megjelent adatsor, amely szerint jelenleg jóval kevesebb szabad állást jelentenek be a hivatalnak, mint a korábbi évek azonos időszakaiban. Az ÁFSZ adatai szerint például januárban a vállalatok a tíznél több dolgozót érintő elbocsátások során 25 085 álláshely megszűnését jelentették be, miközben 21 890 új munkahely létrehozásáról adtak számot. A cégek februárban 29 ezer szabad álláshelyet jelentettek be, miközben egy évvel korábban ennél tízezerrel többet, két éve 35, míg három évvel ezelőtt 46 ezer álláshelyről adtak számot. Az ÁFSZ beszámolója szerint a betölthető állásokban bekövetkezett visszaesést főként az okozza, hogy kevesebb a bejelentett álláshelyek száma.
Ezeket a munkáltatók akkor jelentik be, ha az állam által biztosított kereseti vagy járuléktámogatással foglalkoztatják a felvett munkavállalókat. Februárban a 29 ezer bejelentésből 23 ezer volt a nem támogatott munkahely, s hatezer a támogatott. Egy éve ugyanennyi, tehát 23 ezer volt a nem támogatott munkahelyek bejelentése, viszont akkor 16 ezer támogatott munkahelyet jelentettek be a munkáltatók. Februárban egyébként összesen 53 ezer álláshely volt található a munkaügyi hivatalok adatbázisában, miközben az elmúlt két évben e szám 70 és 80 ezer körül mozgott.
Lefelé húzzuk a mezőnyt
Januárban az eurózónában 7,4 százalékot (az unióban 7,5 százalékot) tett ki a munkanélküliség, szemben az előző év azonos időszakának 8,3 százalékos arányával - derül ki az Eurostat adataiból. Az uniós tagországok közül húsz esetben javult egy év alatt a munkanélküliségi helyzet, leginkább Észtországban és Szlovákiában. Öt országban rosszabbodott a munkanélküliség, köztük hazánkban is.
Magyar Nemzet
fidesz.hu