Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Különösen veszélyes eszköz - betiltották a golyóálló mellényt

Tilos lesz a tömegrendezvényeken résztvevőknek saját testi épségük megvédése érdekében ütés- és golyóálló mellényt viselniük március 28-tól. Az egyik napilap értesülései szerint, aki mégis ilyet vesz fel, attól a mellényt elkobozzák, és akár 50 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak rá.


Dátum: 2007-03-06 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:52.788784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Különösen veszélyes eszköz birtoklását' követi el, aki ütés- vagy golyóálló mellényt vesz fel tömegrendezvényeken, s mivel ez szabálysértésnek számít, gyakorlatilag számíthat arra, hogy a mellényt elkobozzák tőle, és akár 50 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

Mindez annak köszönhető, hogy a kormány a február 21-i ülésén a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzé minősítette a lövedékálló és szúrásálló védőmellényt, sisakot és vértet, s minden olyan eszközt, mely zárszerkezet illegális kinyitására vagy feltörésére szolgál, azaz az álkulcsokat, a mechanikus, illetve elektronikus elven működő zárnyitó szerkezeteket, továbbá a paprikaspray-t - írja a Népszava.

A változtatást a Kormányszóvivői Iroda az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségünkkel indokolta. Mindezen eszközöket illetően a hazai jogszabályok eddig nem tartalmaztak rendelkezéseket, a kormány ezt pótolta most.

Azokat, akik eleve a rendőrök provokálásának szándékával mennek egy tömegrendezvényre, a bírság összege nem tartja majd vissza attól, hogy golyóálló mellényt húzzanak - véli Magyar György ügyvéd. Szerinte ugyanakkor a rendelet lehetőséget teremt a rendőrségnek, hogy a mellényt, zártörő szerszámot birtoklókat megállítsák, mielőtt elérik a rendezvény helyszínét, s ezzel elejét vehetik az esetleges erőszakos cselekményeknek.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek