Kenedi nem kutathat?
Nem biztos, hogy mindenki hozzáférhet az eddigi tudományos kutatók közül ahhoz az iratanyaghoz, amelyet eddig a Történeti Hivatal kezelt, és amit a kormánypártok tervei szerint jogutódként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára fog őrizni a jövőben. A parlamenti többség által elfogadott módosítás értelmében, felsőfokú végzettség hiányában, Kenedi János az ismert szakértő sem kutathatna.
Dátum: 2002-12-20 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:05.880980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismeretes, az MSZP - SZDSZ által benyújtott törvénypárnak ugyan bizonytalan a jövője, hiszen a koalíciós társak nem tudtak megállapodni az előterjesztések végszavazása előtt, ám az utolsó karácsonyi ülésnapon minden bizonnyal felszáll a fehér füst, s kiderül, megszavazza-e a kormánytöbbség saját javaslatait. Az előző rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló igazságügyi minisztériumi előterjesztés az új átvilágítási törvénnyel együtt nem csupán az információs önrendelkezési jog kiterjesztését lenne hivatott szolgálni, de a tudományos kutatók lehetőségeit is bővítené. Az állambiztonsági levéltárról szóló javaslat pontosan kodifikálja a tudományos kutató fogalmát is: az a személy, aki rendelkezik tudományos kutatást rendeltetésszerűen végző, közfeladatot ellátó szerv a kutató részletes kutatási terve alapján megadott támogató állásfoglalásával.
OS