Jelenleg a gyógyszerpiac átrendezése történik
A Fidesz természetesen örül annak, ha a gyógyszerek olcsóbbak lesznek - szögezte le Mikola István sajtótájékoztatóján, ugyanakkor hozzátette: a most olcsóbbá váló készítmények nem a legkorszerűbb medicinák, 20-30 éves tömeggyógyszerek.
Dátum: 2007-03-06 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:55.926876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: jelenleg a gyógyszerpiac átrendezése történik. Sajnos meg kell állapítani, hogy a nagyhatású, korszerű generikumok drágábbak lettek, a lakosság számára nehezen elérhetőek. A már nem igazán nagy terápiás hatású készítmények ára tehát csökken, a drágább készítmények pedig egyre inkább nehezen hozzáférhetővé válnak, egyre inkább a fizetőképes kereslet és a magánbiztosítói oldalra tolódnak át - emelte ki a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa.
Szólt arról is, hogy rosszul jártak a magyarországi nagy generikus gyártók, mert megnehezedett a piaci pozíciójuk. Mindezzel az újonnan megjelenő tőketulajdonosoknak, kormányhoz közel álló érdekeltségeknek "csinálják a helyet" a gyógyszerpiacon - mondta.
Nem kérdéses, hogy nagy, multinacionális érdekek fűződnek a magyar gyógyszergyártók kiszorításához és ezeknek az új tőkés érdekeltségeknek a felfuttatásához. Erről szól nagyjából a gyógyszerpiac átrendezése - jelentette ki Mikola István.
A kórházkapacitások kihirdetésével kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy nem kormányrendelet, hanem törvényjavaslat formájában fog ez majd megtörténni.
Az egészségügyben soha nem látott paradigma veszi kezdetét: óriási mértékű leépítés, óriási léptékű forráskivonás - mutatott rá Mikola István. Ismertette: megszületett a kormányrendelet, amelyben az szerepel, hogy ez év második felében 41,5 százalékkal csökkentik az aktív kórházi ágyak számát. Ez újabb 12 milliárd forráskivonást jelent a rendszerből.
A konvergenciaprogram szerint 2006-2009 között 250 milliárd forintot kell kivonni az egészségügyből, így a gyógyszerpiaci kiadásokat százmilliárddal kell csökkenteni, a gyógyító-megelőző területről pedig évente 50 milliárdot kell kivonni - közölte Mikola István. Ez azt jelenti, hogy a lakossági terhek ennek arányában jelentősen megnőnek - tette hozzá végezetül.
fidesz.hu