Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarokba szoríthatja az izraeli kormányfőt a libanoni háborúról készült jelentés

Szorongatott helyzetbe kerülhet Ehud Olmert izraeli miniszterelnök kedden, ha nyilvánosságra hozzák a tavaly nyári libanoni háborúról készült első hivatalos, a kormány több tagját és a miniszterelnököt keményen elmarasztaló jelentés előzetes következtetéseit.


Dátum: 2007-03-06 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:56.534377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állami számvevőszék vezetője, Micha Lindenstrauss a tervek szerint kedden ismerteti a kneszetben következtetéseit a kormány mulasztásairól az eredménytelenül végződött 34 napos háborúban. Izraelnek nem sikerült elérnie az intervenció kitűzött célját: a Hezbollah síita szervezet megakadályozását abban, hogy rakétákkal támadja Észak-Izraelt, illetve két, az izraeli-libanoni határon tavaly július 12-én elrabolt izraeli katona kiszabadítását.

Az izraeli polgári védelmet irányító Jichák Gerson tábornok a legfelsőbb bíróságon kezdeményezte a többek között őt is személyesen bíráló előzetes következtetések nyilvánosságra hozatalának az elhalasztását. A bíróság két órával a kneszet illetékes bizottságának az ülése előtt tart meghallgatást a tábornok kérelméről.

A sajtóértesülések szerint Lindenstrauss egyebek között felrója, hogy az óvóhelyek nem voltak megfelelően kialakítva és a hatóságok nem gondoskodtak kellőképpen a naponta tűz alá vett polgári lakosság ellátásáról. Tavaly júliusban, augusztusban a Hezbollah több ezer rakétával támadta Észak-Izraelt és egy millió ember keresett naponta menedéket az óvóhelyeken.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek