Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypártok szerint kell a gumilövedék

A kormánypártok minden lehetséges módon akadályozzák a gumilövedékek használatának megtiltását. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának mai ülésén kiderült, hogy a hatalmon lévők tárgyalni sem hajlandóak a kérdésről.


Dátum: 2007-03-06 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:57.525910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Március 15-ig már semmi esély sincs arra, hogy a legálisan alkalmazható rendőri eszközök közül töröljük a gumilövedéket. Emlékezetes: a gumilövedék betiltását az Európai Unió Bizottságának alelnöke, Franco Frattini is szorgalmazta közelmúltbeli Magyarországi látogatásán, a rendőri azonosító jelvények viselésén kívül. Ennek ellenére a jogszabályi lehetőség most megmarad arra, hogy a rendőrök alkalmazzák ezt a rendkívül brutális eszközt az emberekkel szemben.

Felszólítjuk a kormányt, hogy hagyjon fel a félelemkeltéssel, hagyjon fel a gyülekezési szabadság korlátozásával. Gyurcsány Ferenc figyelmét pedig arra hívjuk fel, hogy - ahogy szeptember 18-án, az MTV-nél történt események kapcsán tette - most is utasítsa a rendőrséget, ezúttal arra, hogy az uniós ajánlásnak megfelelően minden esetben mellőzzék a gumilövedék használatát.

Lázár János, elnök

Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottság

Kapcsolódó elemek