Kaposváron több mint kétezer panellakás újulhat meg az idén
Kaposváron több mint kétezer panellakás újulhat meg az idén, összesen 1,5 milliárd forint értékben - közölte Szita Károly (Fidesz) kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-03-06 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:57.814229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester tájékoztatása szerint a panelfelújítási program ez évi folytatására 71 pályázatot nyújtottak be, amelyből eddig 11-et hagytak jóvá. Ha a kormány valamennyi pályázatunkat befogadja, akkor az év végére a megközelítőleg 10 ezer kaposvári panellakásból 6.593 felújítása fejeződik be, összességében négymilliárd forint értékben - mondta az önkormányzat vezetője. Emlékeztetett, hogy 2001-ben, a program indulásakor Kaposvár az elsők között adott be pályázatot panelfelújításra, s akkor 141 lakást újítottak fel 10 millió forintból.
Szita Károly hangsúlyozta: a lakások felújítása mellett fontosnak tartaná, hogy az épületek nem lakás céljára hasznosított fogadószintje is megújuljon. Mint mondta, erre jelenleg nincs támogatási lehetőség, ám mivel olyan szembeötlő a kontraszt az omladozó lábazat és a frissen megújult emeleti szint között, hogy kezdeményezték a kormánynál: a lakásokhoz hasonló támogatási megosztásban legyen mód a fogadószint felújítására is. A polgármester közölte, a kezdeményezéseket nem utasították el, szakértők vizsgálják, milyen lehetőség kínálkozik a megoldásra. Hozzátette: kezdeményezték továbbá azt is, hogy a régi, korszerűtlen építésű családi házak felújításához is járuljon hozzá az állam a költségek harmadával. Ebben az esetben az önkormányzat is vállalja a ráeső hányadot - mondta Szita Károly.
MTI - fidesz.hu