Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kránitz eltereli a figyelmet Sopron helyzetéről, amit a szocialista városvezetés idézett elő

Firtl Mátyás több képviselővel együtt kapcsolódó módosító indítványban kérte, hogy minden, megyei jogú városnak minősülő várost, így Sopront is fejlesztési társközponttá jelöljék ki. Ezt a szocialista többség leszavazta.


Dátum: 2007-03-06 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:44:59.655853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kránitz Lászlónak a pólusközpont kérdésében való megszólalásának célja, hogy elterelje a figyelmet arról, amilyen állapotba hozták a szocialisták hozták Sopront, és arról, hogy a Gyurcsány-kormány intézkedései hogyan sújtják az önkormányzatokat, hogyan nehezítik meg az emberek mindennapjait. Kránitz el akarja terelni a figyelmet a város helyzetéről, arról, hogy a város erkölcsi, morális, gazdasági helyzetének a rendbetétele az elmúlt négy éves MSZP-s városvezetés ténykedése után miért várt szükségessé - jelentette ki Firtl Mátyás, Sopronországgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) soproni sajtótájékoztatóján.

Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció 2005. decemberi elfogadásakor az MSZP kormányzati pozíciójából Kránitz László és az akkori polgármester az általuk folyton hangoztatott lobbihelyzetben Sopron érdekeinek mégsem tudott érvényt szerezni.

A pólusközpontról való szavazáskor a megye szocialista honatyái igent nyomtak, a többiek - egy kivételével, aki tartózkodott - nemet. Firtl Mátyás több képviselővel együtt kapcsolódó módosító indítványban kérte, hogy minden, megyei jogú városnak minősülő várost, így Sopront is fejlesztési társközponttá jelöljék ki.

Ezt a szocialista többség leszavazta. Kránitz László megszólalásának egyik célja, hogy elterelje a figyelmet a megszorításokról, arról, hogy hány kisiskolát kell bezárni, hány oktatási intézményt kell összevonni - mondta Sopron képviselője.

Hozzátette: Kránitznak meg kell felelnie a szocialisták progresszív platformnak nevezett új kommunikációs elvárásainak, miközben a kormánya által beígért pályázati pénzek késnek, a programtervezeket maga Bajnai dobta vissza, a címzett támogatásokra a pályázatokat be sem lehet nyújtani. Amúgy Győr és Sopron vezetése közötti együttműködés adott, még akkor is, ha erről Kránitz László nem tud - mondta el Firtl Mátyás.

cyberpress.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek