Megsebzett ünnep - bemutatták Pesty filmjét október 23-áról
Bemutatták Pesty László Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjét. A rendező bejelentette, hogy a filmmel, amely a tavalyi, október 23-ai rendőri beavatkozásról szól, "nagy nyugati pr-offenzívára készül". A 29 perces, oknyomozó film zenéjét Kovács Ákos szerezte, dokumentum-archívuma az alkotók anyagai mellett a Hír Televízió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió felvételeiből áll.
Dátum: 2007-03-06 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:02.050793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A film kísérletet tesz arra, hogy helyére tegye a magyar mítoszgyártást" - mondta a díszbemutatón Pesty László. Hozzátette: szeretnék eloszlatni azt a vélekedést, hogy az október 23-ai eseményeken "kizárólag futballhuligánok randalírozása" miatt volt feladata a rendőrségnek. Pesty László közölte, hogy a dokumentumfilmből hamarosan német, angol és francia nyelvű DVD-t készítenek, és a Megsebzett ünnep az interneten is hozzáférhető lesz.
A 29 perces, oknyomozó film zenéjét Kovács Ákos szerezte, dokumentum-archívuma az alkotók anyagai mellett a Hír Televízió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió felvételeiből áll. A bemutatón megjelent többek között Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki a nemzeti ünnepen maga is megsérült a rendőri beavatkozástól, valamint Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke.
Kőszeg Ferenc az októberi eseményekkel összefüggésben elmondta: "politikailag nem menthető dolgok történtek".
Az erőszakos jeleneteket is tartalmazó film más kérdések mellett felveti, hogy Bene László országos rendőrfőkapitány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között volt-e közvetlen kommunikáció október 23-án.
Az alkotók közölték, hogy munkájukat eljuttatják a miniszterelnöknek, más vezető politikusoknak, a rendőri vezetőknek, és igyekeznek minél több magyar televízióba eljuttatni.
fidesz.hu