Gyurcsány ünnepi beszédéről kizárják a sajtó jelentős részét
Zártkörű lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde március 15-én a Művészetek Palotájában. Az este nyolc órakor kezdődő díszelőadáson korábbi szándékát megmásítva felszólal a kormányfő is. Az újságírók közül csak a közszolgálati médiumok lehetnek jelen.
Dátum: 2007-03-06 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:05.463721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kormányzati Kommunikációs Központ küldött a szerkesztőségeknek egy felhívást, amelyben részletezik, hogy az újságírók hogyan akkreditálhatják magukat a március 15-i programokra.
A levél végén ezt írják: "A Művészetek Palotájában 20.00 órakor kezdődő ünnepi díszelőadás zártkörű. Az eseményt a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió élőben közvetíti." Indoklás nincs a levélben.
Mivel átmenetileg nincs kormányszóvivő, az InfoRádió megkereste a Kormányzati Kommunikációs Központot. Telefonon és e-mailben is feltették kérdéseiket, de egyelőre nem kaptak válaszokat. Gál J. Zoltán államtitkár egyelőre nem nyilatkozott.
Mint az InfoRádió honlapja írja, "megkérdeztük volna, hogy jól értjük-e: az említett három médium munkatársán kívül egyetlen más tudósító sem vehet részt személyesen a díszelőadáson."
Az InfoRádió arra kért választ, hogy ki döntött, és miért zártkörű a rendezvény.
Szilvásy György kancelláriaminiszter korábban terrorfenyegetettségről beszélt, tehát vagy biztonsági szempontok miatt tartják távol a tudósítókat a rendezvénytől, vagy politikai oka van a döntésnek.
Gyurcsány Ferenc ugyanis február 15-én mértékletességre kérte a magyar politikai élet minden szereplőjét, különösen a parlamenti pártok vezetőit. A miniszterelnök akkor még azt tartotta elképzelhetőnek, hogy a nyugalom megőrzése érdekében nem mond beszédet március 15-én.
Az InfoRádió megkérdezte azt is, hogy milyen szempontok alapján korlátozzák a sajtó munkáját azzal, hogy csak a közmédiumok tudósíthatnak az eseményről.
Fontos kérdés, hogy valóban kizárják a külföldi sajtót is, hiszen a miniszterelnök a napokban a Timesnak és a Die Weltnek is nyilatkozott, és megkérdezték tőle, hogy mire számít a nemzeti ünnepen.
Végezetül adódik a kérdés, hogy ha zártkörű az esemény, akkor kik és milyen feltétellel vehetnek részt rajta?
Nem ez az első eset
Nem ez az első eset, amikor Magyarországon korlátozzák a sajtó munkáját. Tavaly október 23-án a magas rangú külföldi vendégek részvételével megrendezett Kossuth téri ünnepség volt zártkörű.
Évekkel korábban pedig a parlamenti folyosón beszélgető, vagy éppen törvényt szegve dohányzó képviselők intézték el, hogy a televíziósok ne forgathassanak a közelükben.
InfoRádió - fidesz.hu