Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állami intézmények elleni támadást terveztek március 15-re?

A rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én - hangzott el a Magyar Televízió (MTV) Híradó című műsorában kedden este. A Híradó értesülései szerint a rendőrség több hónapos nyomozás után fogta el az öt embert, akik beismerő vallomást tettek.


Dátum: 2007-03-07 07:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:07.656657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Híradó értesülései szerint a rendőrség büntetőeljárást indított öt férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én. Egyikük az internetre felkerült videón is szerepel. A BRFK a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, több hónapig tartó, titkos nyomozás után fogta el az öt embert. A Híradó úgy tudja, mind az öten beismerő vallomást tettek. Lakásaikon fegyvereket foglaltak le a nyomozók.

A Nemzetbiztonsági Hivatalban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták az értesülést.

A polgári titkosszolgálatok múlt csütörtöki ünnepségén viszont elhangzott, hogy az NBH tavaly ősz óta több, konkrét információt adott át a rendőrségnek szélsőséges csoportok készülő erőszakos akcióiról. A Híradó úgy értesült, a rendőrség éppen az NBH közreműködésével fogott el öt embert, akiket rendőrök és állami intézmények elleni támadással gyanúsítanak.

A fővárosi és vidéki helyszíneken egyidőben megtartott házkutatásokon légfegyvereket, boxereket, dobócsillagokat, számszeríjat és molotov koktél használatára vonatkozó leírást foglaltak le. Az öt férfi beismerte, hogy rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én. Mind az öten szabadlábon védekeznek.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek