Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányzat cserbenhagyja polgárait

Ma Magyarországon a kormányzati politika következtében az állam cserbenhagyja polgárait - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője sajtótájékoztatón kedden, Gyulán.


Dátum: 2007-03-07 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:07.974807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állam kivonul olyan területekről, amelyek alapvető közszolgáltatások lennének - mondta Navracsics Tibor, aki ilyennek nevezte például a vasúti közlekedést, a postai szolgáltatást, az iskolai oktatást és az egészségügyi ellátást.

"Mi ezeket nem profitorientált beruházásként fogjuk fel, hanem olyan jóléti szolgáltatásként, amelyekért az állampolgárok megfizetik a maguk jussát, amikor adót, társadalombiztosítási járulékot fizetnek, amikor hozzájárulnak a közterhekhez" - tette hozzá.

Navracsics Tibor szerint a kormányzati politika meghirdetett elve, hogy az állam "mindenhonnan kivonul, ahol jelenleg ott van és "úgymond öngondoskodásra kényszeríti a polgárokat". A frakcióvezető szerint az állam ezt olyan helyzetben teszi, amikor a polgárok anyagi helyzete már nem teszi lehetővé az öngondoskodást.

A politikus hangsúlyozta: az emberek, egy "államháztartási válság kellős közepén rá vannak szorulva az állam jóléti ellátásaira, hogy az állam tegyen eleget a közszolgáltatásban foglalt kötelezettségeinek". Mint mondta, a Fidesz ezért is választotta a Jövőnk vitasorozat márciusi témájául a közszolgáltatásokat.

Navracsics Tibor szerint meg kell rajzolni a méltányos állam felelősségének a határait. "A méltányos állam felelősséget vállal a polgáraiért, amely a befizetett adóért tisztességes ellenszolgáltatásként közszolgáltatásokat nyújt, és amely megvédi a polgárait a kiszolgáltatottságtól" - szögezte le.

A fideszes politikus szerint a nem méltányos állam és a magyar kormányzati politika azt is jelenti, hogy magára hagyják az elesetteket, akik kormányzati segítségre szorulnak, ugyanakkor gátakat emelnek a tehetségesek elé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek