Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brit konzervatívok: az uniónak irányváltásra van szüksége

Új utat, irányváltást sürgetett az Európai Unió számára kedden Brüsszelben David Cameron, a brit konzervatívok vezetője: mint mondta, a szervezetet meg kell reformálni, s Brüsszel helyett a hatalmat vissza kell adni a nemzeti kormányoknak.


Dátum: 2007-03-07 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:10.143177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cameron szerint az EU-nak három dologra kellene koncentrálnia: mindenekelőtt a globalizáció által támasztott gazdasági kihívásra, azután a klímaváltozásra és végül azokra a biztonsági és erkölcsi kihívásokra, amelyek a világ sok pontján tapasztalható szegénységben gyökereznek. Cameron - akinek vezetése alatt a konzervatívok jelentősen előretörtek a közvélemény-kutatásokban, s immár a kormányzó Munkáspárt előtt állnak - eddig nagyon keveset beszélt EU-politikai elképzeléseiről. Most viszont néhány kérdésben fellebbentette a fátylat terveiről. Kiállt az EU további bővítése mellett, jelezve: nyitva kell tartani az ajtót a nyugat-balkáni országok, Törökország és Ukrajna előtt. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az EU-integráció szintjén lazítani kell, s nem minden tagállamnak kell szükségképpen minden együttműködésben részt vennie. (Ez egyébként már most is így van, hiszen például Nagy-Britannia sem a schengeni övezetnek, sem az euróövezetnek nem tagja.) Végül közölte, hogy ellenzi a javasolt EU-alkotmányt.

A hagyományosan euroszkeptikus brit konzervatívok jelenleg az Európai Néppárttal (EPP) közösen alkotnak frakciót az Európai Parlamentben. Ám Cameron már bejelentette, hogy 2009-ben, az EP-választások után kiválnak ebből a szövetségből (az EPP tagjai ugyanis általában határozottan EU-pártiak), s új frakciót hoznak majd létre "Európa megreformálására".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek