Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

USA: jónak ítélik az észak-koreai tárgyalást

"Nagyon jónak" nevezte Christopher Hill, a kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes kedden Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettessel, Phenjan nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalójával a két ország közötti fagyos viszony felszámolásának a lehetőségéről folytatott tárgyalását.


Dátum: 2007-03-07 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:45:10.462618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az amerikai diplomata elmondta: megállapodtak abban, hogy az észak-koreai nukleáris programról a jövő héten Pekingben folytatódó egyeztetések keretében ugyancsak folytatják a New Yorkban elkezdett megbeszéléseket is a kétoldalú kapcsolatok jövőjéről. Hill és Kim az amerikai nagyvárosban hétfőn és kedden találkozott egymással. Hill azonban azt is jelezte: a viszony normalizálásáról csak azt követően lehet szó, hogy Phenjan teljesen felszámolta nukleáris programját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek